Főoldal
   ÍZELÍTŐ  |  LETÖLTÉS   |  ELŐZMÉNYEK   |  A PROGRAM   |  HANGOSKÖNYVEK   |  SÚGÓ   |  IN ENGLISH   |  ELÉRHETŐSÉG   |  
Előzmények
A VilágHalló első verziója az ITEM (K+F) pályázat támogatásával valósult meg. A pályázat keretében kifejlesztett és közzétett on-line hang-szöveg szinkronprotokoll és felolvasásszabványra épült. A szolgáltatás mintaalkalmazásként indult el, de mostanra több mint harminc-ezer hallgatója volt.
2008-ban a GVOP 4.2.2 pályázat segítségével sikerült továbbfejleszteni.
A beszédszintetizátorok hosszú, évekig tartó mesterséges-intelligencia kutatások eredményeképpen jöttek létre, beszédminőségük fokozatosan javult, mára érték el azt a szintet, hogy a természetes beszédhez hasonlóak.

Ezért az Új VilágHallóba már egy új technológiai alapon működő, természetes hangzású beszédgenerátor van beépítve, mely Kriszta és Miklós fantázianevű, női és férfi hangon olvas.
Az élvezhető minőségű felolvasás lehetővé teszi, hogy látók is használják, tanulásra, memorizálásra.
A könyvszövegek számtalan olyan szót, nevet, képletet, betűszót, idegen szót tartalmaznak, melyet nem úgy kell kiejteni, ahogy írva vannak. Ezek helyes kiejtéséről kivételszó-kezelő tanuló szoftver gondoskodik. Ennek tankönyvek és tudományos könyvek esetén különösen nagy a jelentősége.
A Világhalló szoftver egyedülálló abban a vonatkozásban, hogy a szerver oldalon generálja a szövegből a beszédet és mint egy Internet rádió juttatja el a hangfolyamot a klienshez, tehát képes központi funkciók beépítésére, többek között a központi kivételszókezelésre.



LETÖLTÉS
Amikor első alkalommal használjuk a Világhallót, a gépen telepítenünk kell a Világhalló kliens programot. A Java nyelvű program futtatásához szükség van a futtató környezetre (Java Runtime Environment) és a program letöltését és frissítését vezérlő programra (Java Web Start Application Manager) is. A letöltést vezérlő oldal ellenőrzi, hogy a szükséges komponensek telepítve vannak-e, és ha nem, automatikusan átirányítja a felhasználót az alkalmas helyre.
  Letöltés

info at kpro . huKPRO