Vissza

A per szereplői

dr. Ádám György, a felperes 1921-ben született, tehát 84 éves. A jogtudományok akadémiai doktora. 1942-től munkaszolgálatos. 1944 őszén Kőszegre, magyar haláltáborba, majd a Graz melletti Lager Libenau-ba deportálták, két testvérét megölték, ő túlélte. Több évtizeden át az ELTE Állam és Jogtudományi Karán és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanított polgári jogot, orvos-etikát és egészségügyi jogot. 1990 óta ügyvédi praxist folytat.

 

Metes György, a Magyar Légiforgalmi Szolgálat Szakszervezet elnöke, nem is olyan régen még a MIÉP budapesti elnökségének tagja és XVI. kerületi szervezet elnöke volt, de a párt csúcsvezetése megalázó módon félreállította.

Nevét az egész ország valójában 2002 decemberében ismerhette meg, amikor elsőrendű vádlottként a Fővárosi Bíróság első fokon közel félmillió forint pénzbüntetésre ítélte, mert a MIÉP XVI. kerületi szervezetének Ébresztő című, azóta megszűnt lapjában ifj. Hegedűs Lóránt megírta azt az emlékezetes cikkét. Amint ismert, másodfokon a cikk szerzőjét és a felelős szerkesztőt egyaránt felmentették.