T. Fővárosi Bíróság.
Dr. Ádám György (1118 Budapest, Alsóhegy u. 28. fsz. 2. szám alatti lakos),
ügyvéd felperes
k e r e s e t e t
terjesztek elő Metes György (1082 Budapest, Baross u. 81. illetve megtalálhatósági címén 1162 Budapest, Szent Imre u. 122. sz. alatti lakos) alperes ellen.
Kérem a Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) pontja alapján annak bírósági megállapítását, hogy az alperes a Ptk. 76. § első fordulata szerint megfogalmazott: magánszemély hátrányos megkülönböztetése faj, nemzetiség, illetve felekezet, továbbá az utolsó fordulat szerint definiált: becsület és az emberi méltóság személyhez fűződő jogomat megsértette. Kérem a Ptk. 84. § (1) bekezdés b.) pontja alapján az alperest a jogsértés abbahagyására és a további jogsértéstől eltiltására kötelezni.
Perköltség igényem nincs.
I n d o k o l á s:
Az alperes a MIÉP XVI. kerületi szervezet elnöke és az e szervezet által negyedévenként megjelentetett 'Ébresztő' című lap felelős szerkesztője. Az alperes - mint felelős szerkesztő - 2001. augusztus 20.-a alkalmából felkérte ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészt, a MIÉP alelnökét, volt országgyűlési képviselőt 'Keresztyén Magyar Állam!' című kiáltvány megírására, amelynek ifj. Hegedűs Lóránt eleget tett. A kiáltványt 12.000
(azaz tizenkétezer) példányban terjesztette alperes 2001. III. évfolyam 3. számában az első oldalon, 'Keresztyén Magyar Állam!' címen. A kiáltvány fénymásolatát jelen keresetlevelemhez A.) alatt csatolom.
A kiáltvány alanyai 'a galíciai jöttmentek hada', akikről ellenséges, lázító, uszító hangnemben ír. A lapban közölt írás - ez kétségbe nem vonható - a zsidókról szól, azokat nevezi az idézett néven. Szó sincs arról, hogy alanyai - a zsidók - fogalma a 'galíciai jöttmentek hada' elnevezéssel 'kódolt' lenne. Az, hogy ezen a kifejezésen Európában csakis és kizárólag a zsidókat értik, nem lehet vitás. A 'Galíciából' kifejezés arra utal, hogy egyes zsidó családok a 18.-19. században valóban Galíciából telepedtek Magyarország - elnéptelenedett vidékeire. A 'jöttment' kifejezés súlyosan pejoratív, rosszalló, sértő jelző. A magyar értelmező szótár (Akadémiai kiadó 1960. évi III. kötet) a ,Jöttment' kifejezés két értelmét írja le. Mind a két értelem rosszalló. Az egyik: 'Olyan személy, aki hol itt, hol ott bukkan fel, de sehol sincs állandó helye', a második 'Olyan személy, aki más vidékről telepedett le, de a helybeli közösség még nem fogadta be. A jöttment családokkal sokáig szóba sem állnak a helybeliek. (i.m. 683. oldala) A cikk a 'zsidó' kifejezés szinonimájaként használja tehát a 'galíciai jöttmentek hada' elnevezést. A szinonimák használata nem jelent 'kódolást', mint ahogy nem 'kódoltan' evezik a burgonyát krumplinak, a kutyát pedig ebnek, vagy például a kurvát 'örömlánynak' és a kuplerájt 'nyilvános háznak', holott sok más leány is szerez örömöt embereknek és más ház is lehet nyilvános, mégis a ét kifejezés egyértelműen a szexuális 'szolgáltatások' kifejezés megnevezésére van a nyelvben lefoglalva. Azon más fogalom nem értelmezhető. Alperes tehát a zsidókról ír súlyosan pejoratív értelemben. Az alperes által közölt írásban legsúlyosabb - egyenesen uszító - felszólítása: 'Hát halld meg magyar az ezredik keresztyén magyar állami év ez~~ év ősi jussán és jogfolytonosságán alapuló, egyetlen életre vezető üzenetét: REKESZD KI OKET! MERT HA TE NEM TESZED ŐK TESZIK MEG VELED!' A kiáltványban a 'zsidó' kifejezés is szerepel a 2. hasáb 2. bekezdés 2. sorában.
Tulajdonképpen irreleváns - a kiáltványban idézett - uszítás szándéka és célja, minthogy a Ptk. 76. § két fordulata objektív kötelem és a Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) és b.) pontja - szándék és cél vizsgálata nélkül- objektív szankció. A hatályos törvényekben is ennek kapcsán kialakult állandó bírói gyakorlatban ez közismert. Azt azonban, hogy az általános alany révén való megfogalmazás engem - mint egyént - közvetlenül érint, az alábbiakkal bizonyítom. Ahhoz, hogy az alperes által leközölt kiáltvány felszólítása, követelése, a zsidók kirekesztésére, miért sérti az én személvhez fűződő jogomat, röviden le kell írnom személyes életem folyamatát, tehát azt, hogy több, mint 83 év alatt hogyan voltam kénytelen megélni a folytonos kirekesztésemet. Jómódú budapesti polgári családba születtem 1921. szeptember 27-én. Apámtól és anyámtól soha - egyetlen szóval - sem hallottam, hogy zsidók (izraeliták) lennénk és én is - mások véleménye szerint - zsidó vagyok. A vallás (keresztény, zsidó, mohamedán, stb.) a családban szóba sem került. Semmiféle vallási ünnepet nem tartott a család, sem zsidó, sem keresztény ünnepeket, még a karácsonyt sem. Semmiféle istenről soha nem esett szó. A családom minden tagja materialista volt. Én is materialista vagyok. 1927-ben írattak be szüleim a Deák téri evangélikus elemi iskolába. Ott hallottam először, hogy én 'izraelita' vagyok és máshova kell járnom hittanra, mint a többi osztálytársamnak. Ketten voltunk az osztályban 'izraeliták', akiket külön egy fiatal rabbi tanított hittanra egy kis iskolai helyiségben. ' Harmadik elemista voltam, amikor a Hermina útra költöztünk és én a Hermina úti elemibe jártam a 3. és 4. osztályt. Ott egyedül én voltam 'izraelita', ezért külön, az Ajtósi Dürer sorba (egy másik iskolába) kellett hittanra járnom. Az elemi iskolás gyermekek szerettek. Én voltam az osztály legjobb tanulója, amit Árvay tanító sokszor mondott az osztály előtt is. Az iskolatársaim azért szerettek, mert sok tízórait hoztam és szétosztottam közöttük, a rossz tanulókat a lakásunkon tanítottam. Nagyon sok osztálytársam járt a lakásra és sokat játszottunk. Egyszer a padtársam a nyakában lévő nyakláncon lógó keresztre feszített Jézusra mutatva azt követelte, hogy csókoljam meg a lábát. Én ezt megtagadtam, mire elkezdett kiabálni: 'az Ádám nem hajlandó megcsókolni a Jézus Krisztus lábát.' Ezt követően. 15-20 osztálytársam nekem esett, ütöttek, rúgtak, letepertek, összetépték a ruhámat, véres sebeket ejtettek az arcomon, a lábamon, kiütötték egy fogamat, több sebből véreztem. Mikor a szünet után a tanító bejött és meglátott, azonnal hazaküldött két gyermek kíséretében. Anyám megfürdetett, orvost hívott, másik ruhát adott rám, de nem kérdezte, hogy mi történt velem (azt nyilván az egyik, kíséretemben lévő gyerek mondta el anyámnak). Ezt követően - mintha mi sem történt volna - tovább jártam az osztálytársaimmal az iskolába, sok tízórait osztottam szét, tanítottam a rosszabb tanulókat és sok gyerek jött el a kertes házunkba játszani (azok közül is többen, akik vertek, rúgtak). Az elemi iskola négy osztálya után anyám beíratott a Bujovszki utcai Kemény Zsigmond reál gimnáziumba (a Hősök tere melletti utcában volt. A középiskolába a 25-ös villamossal jártunk (10-15 diákkal együtt). A villamoson utazott a katolikus vallásoktató, papi reverendát viselő, tisztelendő. Minden diáktársam 'dicsértessék a Jézus Krisztus'-sal köszönt a tisztelendőnek én is, mivel azt tapasztaltam, hogy így kell a tisztelendőt köszönteni. Minden diáknak visszaköszönt: 'mindörökké ámen'... nekem nem, köszönésemet nem viszonozta. Egy alkalommal - amikor a villamostól gyalog mentünk az iskolába - az iskolatársaim körém gyűltek és azt mondták: én ne köszönjek így, mert nekem ez tilos. Ezt követően úgy köszöntem: 'jó reggelt tisztelendő Úr.' Ezt a köszönésemet sem fogadta, nem vett rólam tudomást, úgy gondolkodtam - mint 12 éves gyermek - hogy a tisztelendő talán annyira el van foglalva magasztos gondolataival (isten, szentlélek, isten fia problémáival), hogy zavarja a köszönésem. Ezért a legközelebbi villamoson utazás alkalmával megálltam a villamos vezetője mellett a peronon és nem mentem be az utastérbe, ahol a tisztelendő ült. Én az első, a tisztelendő a hátsó lépcsőn szálltunk le, nem is találkoztunk útközben. Úgy gondoltam, ez a helyes megoldás. A 9 órás szünetben bejött az iskola portása az osztályterembe és kihirdette: 'Ádám menjen az igazgató úr irodájába.' Én azonnal bementem vitéz dr. Péch Aladár főigazgató, tanfelügyelő, az iskola igazgatójának irodájába, ahol ott ült az igazgató mellett a tisztelendő is. Az igazgató: 'ma reggel nem köszöntél a tisztelendő úrnak'. Én megpróbáltam megmagyarázni a szituációt, de közben a tisztelendő felállt, mind a két fülem fölött erősen felhúzta a hajamat és két nagyon nagy pofont adott (napokig csengett a fülem és anyám fülorvoshoz vitt). A tisztelendő közben ezt kiáltotta: 'pimasz, rohadt zsidó', majd eltávozott. Az igazgató ezt mondta: 'takarodj a helyedre pimasz kölyök'. Ezt követően úgy jártam 'iskolába, hogy nem szálltam fel arra a 25-ös villamosra, amelyen a tisztelendő utazott, lehetőleg egy korábbi villamossal utaztam.
Már érettségire készültem, amikor a Darányi kormány 1938. április 8-án benyújtotta a képviselőház közjogi és igazságügyi bizottságának az első zsidótörvényt, a XV. törvénycikket. Ez már mutatta a lakosság közhangulatát. 1938. áprilisában a Hősök terén szentmisét tartott az eucharisztikus kongresszus alkalmával Pachelly bíboros (néhány hónappal később XII. Pius pápa néven a Vatikán trónjára lépett) és Serédy Justinián bíboros hercegprímás, több ezer hívő részvételével. A rendre ezüstsisakos rendőrök vigyáztak. Én a reálgimnáziumból hazafelé mentem a Hősök tere mellett a Szépművészeti Múzeum melletti járdán. Ott elmenve hallottam a bíboros szentbeszédét, amelyet hangszórókon magyarra fordítottak. Mikor oda értem, hallottam, hogy a bíboros szerint Hitler helyesen jár el, amikor minden eszközzel üldözi a zsidókat, hiszen a zsidók bűne megbocsáthatatlan, minthogy keresztre feszítették Jézus Krisztust. Amint ott elhaladtam egy fiatal fiú felkiáltott: 'ott is megy egy zsidó.' Ezt követően kb. 15 fiatal nekem ugrott, össze-vissza vertek, letepertek és rugdostak, súlyos sérüléseket szenvedtem. Az ezüstsisakos rendőrök - látva az eseményeket - nem avatkoztak be, hagyták, hogy súlyosan véresre verjenek. Ekkor otthon ismét orvost hívott anyám, nyolc napon túl gyógyuló sebeket szenvedtem. A múlt század 30-as éveiben sportoltam, különösen jól teniszeztem. Mint I. osztályú teniszezőt, rábeszéltek, hogy végezzek teniszbírói tanfolyamot. A 15 órás tanfolyamot elvégeztem és teniszbírói vizsgát tettem. Amikor a bírói testület elnöke kiosztotta a teniszbírói igazolványokat, én nem kaptam, az elnök közölte, hogy zsidó nem lehet Magyarországon teniszbíró. Ez 1940-ben történt, amikor már kihirdették a zsidók közéleti és gazdaságitérfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. törvénycikket.
Egyetemre a numeris clausas 6 %-os zsidótörvény folytán nem vettek fel és ezért szakképzetlen segédmunkásként dolgoztam 52 fillér órabérért a Frich és Doktor faárúgyárban a Bulcsú utcában 1940 márciusáig. Ezt követően letettem az autóvezetői vizsgát és ettől kezdve nagyapámnak - aki cégtulajdonos volt - egyik teherautóját vezettem 1942. október 4-ig. 1942. október 5-re behívtak 'sárga karszalagos' munkaszolgálatosnak a IX. kmsz.-be Galántára, ahonnan néhány nap múlva tehervagonokban ki szállították a századot az Ungvár melletti Turja-Remetére. Mint munkaszolgálatos, mostoha körülmények között - a saját magunk által a hegyoldalba vájt 'barak' elnevezésű odúkban - laktunk (egy ilyen 'szálláson' 18-an). Minthogy saját ruhánkat kellett hordanunk, az egyik munkaszolgálatosnak - aki nagyon szegény családból származó fiú volt - szétszakadt a bakancsa és rongyokat kötött a lábára, ebben járt napokig a -20 o-os télben. Egy nap már nem bírta tovább, megszökött a táborból, hogy valahonnan bakancsot szerezzen. Budapest környékén valahol elfogták a tábori csendőrök és a Margit körúti Katonai Bíróság elé állították, mint szökevényt. Golyó általi halálra ítélték, amit a század előtt hajtott végre a keretlegénység. A munkaszolgálatos utolsó kívánsága - főbelövése előtt - az volt, hogy kapjon egy csajka mákostésztát (azon a napon éppen mákos tészta volt az ebéd). Az agyonlőtt halott előtt a munkaszolgálatosoknak el kellett vonulni és mindenkinek kötelező volt vérző fejét megnézni, aki nem nézett oda, arra Szántó szakaszvezető nádpálcával többször ráütött. Turja-Remetéről augusztus végén téli elhelyezésre Esztergom-táborba szállítottak bennünket. Itt Szántó szakaszvezető engem arra kért, hogy tanítsam, mert maga is látja, hogy milyen műveletlen. Elvállaltam és minden nap - munka (árokásás) után - egy-egy órát tanítottam (nyelvtanra, irodalomra, történelemre, számtanra, földrajzra). Minden tanítás úgy , kezdődött, hogy felmondta azt amit előző nap tanítottam neki, utána új anyagot adtam elő. A tanítás a szobájában történt egy barak elkülönített részében. Minden alkalommal újra és újra elmondta, hogy ő egyetlen emberben bízik nagybányai vitéz Horty Miklós őfőméltóságában. Amikor 1944. október 15-én elhangzott a 'Horty proklamáció', de Szálasi pár óra múlva átvette a hatalmat, közölte velem, hogy szökünk. Kivitt a táborból és egy hamis menlevelet - amit magam állítottam ki saját részemre, minthogy akkor 'század írnok' voltam - magamhoz véve Budapestre utaztam. Szüleim akkor már gettóban, egy sárga csillagos házban laktak az Amerikai úton. Tőlük tudtam meg, hogy Ádám István öcsémet - aki akkor 18 éves volt, de már 15 éves kora óta a Pázmány Péter Tudományegyetem Természettudományi Kara Matematikai Tanszékén tanított, mint Fejér Lipót matematika professzor tanársegédje - deportálták és Ádám András öcsémet (aki csellóművész volt) szintén elvitték a Visegrádi utcába egy zsinagógába. Én beszöktem a zsinagógába, megtaláltam András öcsémet. A zsinagógából nyilasok és csendőrök kísértek az óbudai téglagyárba, ahonnan néhány nap múlva szintén nyilasok és csendőrök gyalog - géppisztolyukat reánk fogva - kikísértek a Józsefvárosi pályaudvarra, ahol tehervagonokba vezényeltek bennünket (90 személy volt egy vagonban). Az ajtókat kívülről reánk zárták és három napig 'utaztunk' Kőszegre. Ha valakinek kis,- vagy nagy szükséglete volt, azt felemelték a kis ablakhoz, ahol azt 'elvégezhette'. Naponta egyszer kaptunk enni egy híg levest és egy darab száraz kenyeret. A kőszegi sörgyárban - a téli időjárás ellenére - sátorszerű, henger alakú, papírmassé sátrakban 'laktunk'. Egy 'sátorban' kb. húszan. Árokásás volt a 'munkánk', amit 14 órában végeztünk SA katonák (barna inges pártszolgálatosak voltak) és nyilas ok 'felügyelete' mellett. A katonák és nyilas pártszolgálatosak rendszeresen ütlegelték azokat, akik nem dolgoztak 'szorgalmasan' így öcsémet is rendszeresen ütötték. A táborban sok volt a halott kihűlés, éhhalál, gyógyíthatatlan sebek, lelki egyensúly teljes elvesztése következtében. 1945 február végén felállítottak a kőszegi deportáló lágerben két 'gázkamrát' (sátrak voltak, amelynek nyílásait betömték és beragasztották). A haldoklókat a gázkamrában 'elgázosították' és a haldokló deportáltak a 'halottgödörbe' dobták, amely állandóan tele volt halottakkal. Mikor már a front nagyon közel volt Kőszeghez (hallani lehetett a frontvonalon a lövöldözést) akkor menetsorokba állítottak minket és gyalog elindultunk Mauthausenbe. Én állandóan András öcsémet támogattam, akinek akkor már mind a tíz lábujja lefagyott és levált a lábáról. Minthogy nem tudott tovább menni, egy lovasszekérre lökték. Másnap tudtam meg, hogy agyonlőtték. Ekkor érkeztünk Graz-ba, ahol a Lager Libenauban tartottak bennünket fogva. Minthogy öcsém halála miatt már nem volt értelme, hogy tovább maradjak a lágerben, a kerítés alatt átbújva megszöktem. Találkoztam egy magyar bakákból álló századdal, ahol a bakák titokban - hogy a tisztek meg ne tudják - tetves bakaruhát adtak nekem és így a századdal meneteltem. Közben flecktífuszt kaptam, ami 41,5°-os lázzal járt. Egy kórházvonatra kerültem, amely Bad-Ischl-be szállított egy kórházba. Itt tudtam meg, hogy Hitler meghalt és vége a háborúnak (1945. május 2-án). Bad-Ischl-be amerikai katonák vonultak be, én jobban lettem és felkerestem az USA ott tartózkodó parancsnokát, aki jól tudott németül. Felajánlotta, hogy átvesz az USA hadserege őrnagyi rangban. Én nem vállaltam, hanem - mikor elmúlt a lázam - úgy döntöttem, hogy haza megyek Budapestre. Bad-Ischl-ben egy parkban padon ültem, amikor közelemben megállt egy német katonai jeepp, amelyben a katona benne hagyta az indító kulcsot és bement egy nőhöz. Én - aki jól tudtam akkor már autót vezetni - beültem az autóba és hazavezettem Sopronba (többször ingyen tankoltam katonai kutaknál). Sopronban kiújult a flecktífuszom és még egy hónapig feküdtem kórházban, majd Budapestre utaztam, találkoztam szüleimmel és megtudtam, hogy Ádám István öcsémet egy német deportáló lágerben agyonverték és meghalt.
A 'kirekesztésem' a magyar társadalomból ezzel véget ért, de újra 'kirekesztésemre' szólítanak fel, így pl. az alperes által terjesztett 'Ébresztő' című újság az 'A' alatt mellékelt kiáltványban. Azt nem írja meg a lap, hogy a kirekesztésnek melyik fajtájára hív fel, de hogy a 'kirekesztése' a galíciai j ött-menteknek hogyan történik, azt fenti történetemben leírtam. Arra Magyarországon kialakult és ténylegesen megvalósult 'menetrend'-et adott a történelem. Vagyis - másként fogalmazva: a 'kirekesztés' Magyarországon a II. világháború előtt elindul - uszító írások és beszédek hatására - felvételi korlátozásokkal, azután a kirekesztettek megjelölésével, majd fizikai bántalmazásával, gettóval, végül százezrek meggyilkolásáig ment el. Ez a KIREKESZTÉS történelmileg bizonyított 'menetrendje'! Erre szólít fel az alperes által terjesztett újság, akár akarja, akár nem, minthogy a Ptk. 76. § nem eredménykötelem. Az az 'érv', hogy ez a harmadik évezredben Európában már nem fordulhat elő, logikátlan állítás. Ezt mondták ugyanis a 20. század 40-es éveinek elején a legműveltebbek is, így pl. apámnak nagyon jó barátai, Karinthy Frigyes, Füst Milán és Kosztolányi Dezső is. Mégis a legembertelenebb tragédiáig elfajult az ilyen 'kirekesztésre' irányuló uszítás.
Ezt a folyamatot indítja el hazánkban ismét az alperes által felkért és a szerkesztése által 2001-ben megjelent - ifj. Hegedűs Lóránt által írt - kiáltvány is. Azoktól félek, aki ezeket már átéltem. Ez a szörnyű aggodalom egyéni és reális személyhez fűződő jogsértés. II. Az alperes által az 'Ébresztő'-ben leközölt kiáltvány tipikusan egy folyamat része, amely - ha egyszer beindul - megállíthatatlan. A Galíciai jött-mentek elleni. Uszítás a történelemben évezredes, Magyarországon évszázados.
Ismeretes pl: a tiszaeszlári per, ahol - a vád szerint - Solymosi Eszter vérét itták ki a Galíciából. Jött-ment' zsidók és egyes antiszemiták szerint csak azért nem ítélték el Solymosi Eszter cselédlány gyilkosait az úgynevezett 'vérvád' miatt, mert gróf dr. Eötvös Károly ügyvéd - Deák Ferenc barátja - védte a vádlottakat, akiket 1883. augusztus 3-án felmentettek. A tiszaeszlári 'vérvád' - mint tipikus zsidó mentalítás - azóta is több antiszemita érvelésében - mint 'tény' - leírásra került. Az antiszemitizmus a 18.-19. században egész Európát elárasztotta ilyen 'kirekesztést'' követelő uszítások révén.
Az egyik legismertebb a franciáknál a Dreyfus-ügy. Alfred Dreyfus francia vezérkari tiszt volt, zsidó létére. 1894-ben per indult ellene kémkedés és hazaárulás vádja miatt. A koronatanú a magyar származású Walsin-Esterházy volt. Dreyfus védelmében az egész francia, igazságszerető lakosság fellépett, amelynek iránytója Emil Zola világhírű író volt. A vádakat 1906-ban sikerült megdönteni és Dreyfus ártatlanságát bebizonyítani. Ezzel az üggyel a francia antiszemitizmus véget ért, de Európa többi országában tovább folyt, így különösen Olaszországban, Németországban és Magyarországon.
Magyarországon a 20. század első zsidótörvénye 1920-ban lépett hatályba ilyen kirekesztő, uszító beszédek hatására. Példának csak két beszédrészletet idézek 1918-ból és 1919-ből. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök mondta 1918-ban a Főrendi Házban: 'A zsidóság erkölcstelensége, lelkiismeretlensége, az az elvetemültség, melynek nincs törvénye, az az elfajult szellem, melynek csak torz fogalmai vannak a jóról, szépről és az erényről, s melyek valóban csak a keresztény gondolat szatírságául szerepelhetnek, az az erkölcstelen kegyetlenség, mely a keresztény népet ellenségnek tekinti, s következőleg a konkurenciában minden eszközt jónak lát, minden módot becsületesnek tart, mely a kereszténység megfojtására alkalmas - mondom ez is erkölcsi alávalóság volt a kezdetek oka a kereszténység kárhoztató, megbélyegző ítéletének a zsidósággal szemben.' A keresztény szocializmus meg akarja akadályozni Magyarország elzsidósodását. A ker. középosztály gazdasági ellehetetlenülése a zsidóság növekvő aránya a magyar értelmiségen belül egyértelműen ezt a folyamatot jelzi. Nem az a fő baj, hogy a dzsentri: a magyar apátia, a magyar nemtörődömség, hanyagság indolencia, a magyar munkátlanság, a magyar úrhatnámság miatt elpusztul, hanem az, hogy helyét a zsidóság és nem az elsősorban a magyar parasztságból felszívódott, magyar középosztály foglalja el. Ez a nemzetvédelem nem jelent antiszemitizmust, hanem egyszerű önvédelmet, melyet nem lehet megtagadni egyetlen nemzettől sem. Ha adva egy zsidóország és ott beszűrönködnének más nem zsidó nép és szorítaná le a zsidóságot, vajon ez a zsidóság nem tenné-e ugyanezt? Én nem vagyok antiszemita, amint nem vagyok anti germán, nem vagyok antigall, nem vagyok antiangol. De én nem akarom az én magyar népemet feláldozni más hatalmas fajtának és annak erőszakban vagy pedig intelligenciában túltengő erejének.' (Élénk helyeslés) 1918. Főrendi ház.
Gróf Teleki Pál mondta 1919-ben a Szegedi Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában: 'A nemzeti és keresztény gondolat háttérbe szorulása az ország összeomlása annak a destrukciónak volt köszönhető, amelyet elsősorban a hazai zsidóság képviselt az első világháború előtt. Ez a destrukció pusztította ki a nemzeti érzést és szívta ki a magyar társadalomból a keresztény erkölcsöt.' (Beszéd Szegeden a keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában 1919.) 'A dualizmus kori liberális politika olyan nagymértékű zsidó bevándorlást tett lehetővé, amely Magyarországon létrehozta a zsidó nemzetiséget. A magyar antiszemita mozgalom mindig büszke volt arra, hogy előbb hozott zsidók kirekesztéséről törvényeket, mint a fasiszta Olaszország, vagy a náci hitlerista Németország.' Magyarország a hitlerizmust tizenhárom évvel megelőzte, ezért életveszélyes nálunk olyan 'kirekesztést' követelő uszító írás, mint az alperes keresetemhez csatolt cikke és amelyet már nyolcvan éve egy zsidótörvény 'indokolásaként' használtak.
A zsidók kirekesztésére uszítás a 20. század huszas-harmincas éveiben folytatódott. Ezeknek egyik 'élharcosa ismét gróf Teleki Pál volt. A jelen per alpereséhez hasonló - uszító hangú, kirekesztő - felszólalásainak néhány idézete: 1928. felszólalása a numerus clausus-törvény Klebelsberg által szorgalmazott módosításához a kereszténység és a zsidóság közötti faji harc folyik és nem tudom támogatni Magyarország elzsidósodását.
1930. országgyűlés, felsőházában: 'A javaslatot (zsidótörvény) nem úgy tekintem, mint az Imrédy-Kormány politikai örökségét, amelyet nekem kell sajnálatosan végrehajtani... meggyőződésből a törvényjavaslat fő vonásaiban egyetértek, bár ha én szövegeztem volna a törvényt, akkor az sokkal szigorúbb lett volna.' 'A probléma lényegét az adja, hogy Magyarországon a zsidóság arányszáma hatszor nagyobb mint Nyugat-Európában, de a magyar politikai élet nyugati módszerrel, a demokrácia és a tolerancia módszerével kezelte.' (1935. ápr. 27. országgyűlés Felsőház naplója) 'A zsidóság - szemben a románokkal, szlovákokkal, ruszinokkal, németekkel - nem egyszerűen nemzetiség, hanem szeparált faj. A faji jelleget abban látom: a lelki tulajdonságok kiülnek az arcra, testi formák lelki habitust tükröznek, embercsoportok biológiailag élesen különböznek és gyakran felismerhetők. Erős beltenyésztés mellett embercsoportokban különös jellegek, faji és fajtajellegek erősen inveterálódhatnak, dominánsokká, olyan erősekké válhatnak, hogy másokkal való összeházasodás esetén és a gyengébb féllel szemben mint uralkodó tulajdonságok érvényesülnek. A zsidóság nagy része idegen test a nemzet életében és ez az idegen test oly mértékben alakítja át a magyarság testét, jellegét és gondolkodás módját, hogy ez a legnagyobb veszélyt rejti magában. (Úgy van! úgy van! Élénk taps.) Tekintsenek el a törvény szigorát enyhítő javaslataikról és módosító indítványaiktól és az eredeti szövegváltozat mellett tegyék le voksukat. 1939. május 11-én Teleki Pál a második zsidótörvény elfogadása után a pesti Vigadóban párthívei előtt: 'A zsidótörvényt meghoztuk, és ezzel a dolog törvényes részét lezártuk. Ne gondoljon tehát senki harmadik törvényre.' Alig telt el egy év, s kiderült, hogy új zsidótörvény mégiscsak lesz.
1940. június 12-én Teleki már nem fogalmazott ilyen egyértelműen: 'A kormány minden körülmények között végrehajtja a második zsidótörvényt, de ha annak bonyolultsága miatt mégsem tudná, akkor nem fog visszariadni attól sem, hogy a törvény átalakításával vagy esetleg új törvény hozásával tegye közérthetővé a törvény akaratát.' (A felsőház végül is nem fogadta meg Teleki tanácsát, fenntartotta módosító javaslatait, melyeknek egy része a végleges törvényszövegbe is bekerült.) Gömbös Gyula volt miniszterelnök felszólalásai időrendben:
1920. Nemzetgyűlés naplója: 'A központi hatalmak azért fogják elveszíteni a háborút, mert míg az antantországokban a zsidók és keresztények aránya 1:227, addig a központi hatalmaknál 1:56' 'A zsidóság arányszámát állampolgári jogaik épségben tartása mellett minden foglalkozási ágban 5 %-ban kell meghatározni.'
'Bármennyire antiszemita minden magyar ember a szíve csücskében -nincs más
csak antiszemita- mégis a legtoleránsabb a magyar ebben a tekintetben.'
1927. jan. 25. országgyűlési napló: 'Egy országban csak negyed % lehet a zsidók aránya, s ha ennél több van,
akkor a honfoglaló faj fokozatosan a zsidók uralma alá kerül, bizonyos idő múlva az ilyen országban úr csak a zsidó lesz.' Ezek a beszédek is azonos értelműek, mint az alperes cikke. Tudjuk, hogy ezek az uszítások hova vezettek.
Darányi Kálmán volt miniszterelnök néhány felszólalása: (Akciói: Gömbös fiókák eltávolítása a pártjából, Szálasi párt betiltása, Szálasi és Böszörményi Zoltán bebörtönzése, a kormányzó és felsőház jogkörének kiterjesztése. 1938. márc. 6. győri beszéd.) ebből idézet: 'A kormányprogram legfőbb célja a fajvédelem gondolatának kidolgozása ugyanakkor a magyar alkotmányos rend fenntartása, a szélső jobboldali mozgalmak és pártok elleni hatékony, rendőri eszközök igénybevétele. Én azt hiszem, egészen felesleges volna elméleti vitát folytatni afelett, hogy helyes vagy nem helyes-e a zsidókérdésről beszélni. Zsidókérdés van. S ez egyike elintézetlen problémáinknak. Ha pedig elintézetlen, annak csak tervszerű és törvényes rendezését tartom lehetségesnek. A zsidóság aránytalanul nagy számban helyezkedett el azokban a foglalkozási ágakban, amelyekben a kereseti lehetőség könnyebb és kedvezőbb stb…. Ebből az következik, hogy az igazságos helyzet elérése érdekében szükséges a hazai zsidóság befolyását 'illő mértékre' csökkenteni.' Megjegyzés: 1938. XV. törvénycikk -első zsidótörvényt Darányi Kálmán miniszter elnök és Mikecz Ödön igazságügy min. nyújtotta be. 1938. május 24. A javaslatot elfogadták. (Báró Prócsay György, Meskó Zoltán, Bíró Zoltán, stb.)
Ezt követően hatályba lépett a 'második zsidótörvény'. Jelen keresetlevelemhez B.) alatt csatolom 'a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról' szóló 1938. évi XV. törvénycikket miniszteri indokolásával együtt. Ez volt a 'nimerus clausus 20 %' zsidótörvény. Felhívom a t. bíróság figyelmét arra, hogy a most csatolt tc. miniszteri indokolása - amely sokszorosa a tc. szövegének -, kísértetiesen hasonlít 'szellemiségében', a zsidóság elleni gyűlölködésre uszítás terén az alperes cikkében olvashatóhoz. Ez az uszító hangnem vezetett végül is a holokauszt során hatszázezer magyar állampolgár meggyilkolásához és így a keresetet benyújtó felperes személyes tragédia-sorozatához. Ezért sérti az alperes cikke személy szerint az én személyiségi jogaimat is. A zsidók iránti gyűlölködés a II. Világháború kitörése előtti hónapokban és a háború alatt (1939. szeptemberében már világháború volt Európában). Imrédy Béla miniszterelnök zsidótörvényt előkészítő beszéde: 1939. május 'Védelemre szorulunk azonban annyi más nemzethez hasonlóan azzal a népelemmel szemben, amely a magyar nemzettől erős fajiságánál, évezredes elzárkózásánál és zártkörűségével fogva állandó öntudatlan elkülönülésben maradt - a zsidósággal szemben. Elismerem a jóhiszeműséget, elismerem a sok esetben meglévő jóakaratot a magyarrá levésben, de az eredmény - tisztelet a kivételnek - nem kielégítő.
Jelen keresetlevelemhez C.) alatt csatolom 'a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról' szóló 1939. évi IV. törvénycikket miniszteri indokolásával együtt. Ez volt a numerus claus 6 %-os zsidótörvény. Horty Miklós kormányzó levele 1940. október 14-én gróf Teleki Pálhoz: Ami engem illet, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden, minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem, stb. zsidó kézben legyen, és hogy a magyar tükörképe - kivált külföldön - a zsidó. Azonban minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt egy két év leforgása alatt, kikapcsolni és hozzá nem értő leginkább értéktelen nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkremegyünk. Ehhez leginkább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista oktalan megaláztatásokat, mikor még szükség van rájuk, azonkívül messze veszélyesebbnek és értéktelenebbnek tartom hazámra nézve példának okáért a nyilasokat mint a zsidót.' Ez a kirekesztésre felhívás és annak különböző kirekesztő tevékenységben való megnyilvánulása vezetett a további magyarországi zsidótörvényekhez, így 'a házassági jog módosításáról és védelméről' szóló 1941. évi XV. törvénycikkhez, amelynek 9.-17. §§-t jelen keresetlevelemhez D.) alatt csatolom miniszteri indokolásával együtt. (Az első nyolc szakasz, három fejezetben a házasság előtti orvosi vizsgálatról szól és jelen jogvitában irreleváns.) A tc. IV. fejezete a következő címet viseli: 'Nem zsidó és zsidó házasságkötésének tilalma'. Ez a tc. már minden józan ész megszűnését jelzi a zsidógyűlölet terén, de egyenes folytatása a 'kirekesztő' beszédeknek, írásoknak és tetteknek. Ezt a törvénycikket tetézi az 'izrealita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról 'szóló' 1942. évi VIII. törvénycikk, amelyet jelen keresetlevelemhez E.) alatt csatolok. Mindezt még felülmúlni is lehetett a numerus nullusról szóló 2250/1944. (VII. 15.) ME rendelettel, amelynek 1. § (1) bekezdése úgy szólt: 'zsidó orvos csak zsidó személyt gyógyíthat'. A rendelet 3. § (1) bekezdése: 'Orvosi kamarába zsidót felvenni nem szabad' (az Orvosi Kamaráról szóló 1935. évi I. tc. szerint orvosi tevékenységet csak orvoskamarai tag végezhet). Az ME rendelet 5. §-a kimondta: a.) az a zsidó orvos, aki az 1. § vagy a 2. §-ban foglalt rendelkezéseket megszegi vagy kijátssza, b.) az a nem zsidó személy aki magát zsidó orvossal gyógykezelteti hat hónapi elzárással büntetendő. A Magyar Orvosi Kamara 1942-es évkönyve név szerint felsorolta minden Magyarországon dolgozó orvos nevét és lakcímét. A zsidó orvosok neve elé ötágú csillagot nyomtattak. Ezek alapján találták meg 1944. március 19-e után a csendőrök és az SS a zsidó orvosokat és 4000 orvost deportáltak. Én a Kőszegen lévő sörgyári deportáló lágerben 400 orvossal együtt szenvedtem. A 400 orvos közül csak 17 tért haza Magyarországra. Ezeket olyan gyűlölködő cikkek, beszédek készítették elő, mint amilyen a jelen jogvita alperesének írása. Mindezek alapján érthető, hogy engem - mint magánszemélyt - személyhez fűződő jogomban közvetlenül (!) érint az alperes cikke, annak ellenére, hogy személyemet a cikk közvetlenül nem említi meg. Ez nem csupán hipotézis! A KIREKESZTÉS folyamatát egyszer már végig éltem Magyarországon és külföldön az egyszerű kirekesztéstől (nem lehettem teniszbíró) a tömeggyilkosságig, az emberiség eddigi legszörnyűbb terrorgyilkosság sorozatáig. Nem akarom még egyszer megélni a 'Sorstalanság'-omat!
Jelen keresetlevelemhez-D alatt csatolom Nagy Rita: 'Teológia és antiszemitizmus' című, 200 l-ben kelt PhD dolgozatának részletét, amelyben 144 pap 1842.-194l.-ig - az alperes által a lapban leközölt íráshoz hasonló - beszédeket mondtak, cikkeket írtak és ezek vezettek az 1938-1945. tavaszig tartó vészkorszakhoz, egymillió magyar állampolgár meggyilkolásához, illetve a halál küszöbéig üldözéséhez. Csatolom továbbá G.) alatt a 'Magyar Jogi Lexikon' VI. kötetének 'Zsidók jogai Magyarországon' című részét 1154-1155. oldalak, írta Weszburg Gyula 1907-ben. . Csatolom H.) alatt 'Mit jelent a zsidó kifejezés?' című tanulmányomat. Csatolom I..) alatt a csendőrség számára írt 'A magyar büntetőjog kézikönyve' 1940- ben írt részletét 'A zsidók közéleti és
gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvénybe ütköző bűncselekményről (1939:IV.tc.)' Mindezek alapján érthető, hogy engem - mint magánszemélyt - személyhez fűződő jogomban közvetlenül (!) érint az alperes által szerkesztett és kiadott írás, annak ellenére, hogy személyemet a lap nem említi meg. A KIREKESZTÉS folyamatát egyszer már végigéltem Magyarországon és külföldön az egyszerű kirekesztéstől (nem lehettem teniszbíró) a tömeggyilkosságig, az emberiség eddigi legszörnyűbb terrorgyilkosság sorozatáig. Nem akarom még egyszer megélni a 'Sorstalanság'-omat! III. Kérem a bizonyítás eredményének mérlegelésénél (Pp. X. fejezet 206. § (1) bekezdése) a bizonyítékokat 'a maguk összességében' értékelni és a bíróság meggyőződése kialakításánál az alábbiakat figyelembe venni: A bíró szabad mérlegelés után meggyőződése szerint ítélkezik. A meggyőződés kialakítása nem történhet másként, mint a logika szabályai alapján való értékeléssel. A logika alaptételei: A est A (azonosság elve), A nem lehet non A (ellentmondás elve), A és non A mindent felölel, (harmadik eset kizárt) és végül mindezt az elégséges alap elve alapján kell logikailag összevetni. A négy alaptételből állítják össze a szillogizmusokat: a fő tételt, az altételket és mindezekből következtetés útján a konklúziót. Ez az emberi gondolkodás (meggyőződés) rendszere. Ezen egyszerű logikai levezetés alapján nyilvánvaló, hogy az alperes lapjában 'A' alatt mellékelt kiáltvány az én személyhez fűződő jogomat sérti, ugyan úgy, mint minden más - általános konklúzióként megfogalmazott - uszítás (zsidótörvények előkészítése, szövege, miniszteri indokolása, két világháború közötti parlamenti felszólalások, stb.) amelyek végül is a már korábban leírt családi tragédia-sorozatomig terjedt. Emberileg is képtelen vagyok már arra, hogy mindezeket elölről ismét elviseljem. Ugyan ezt adom elő a jelen jogvitára kiterjedő egyszerű elemzéssel: Az induktív szillogizmus az egyesekből általánosít, vagyis az egyes altételekből megállapítja a fő tételt. A deduktív szillogizmus felállít egy - véleménye szerint már a logika szabályai szerint bizonyított - főtételt és abból altételek alapján vonja le a konklúziót. A beszéd - illetve annak leírt szövege is - emberi cselekvés, mint ahogy a cselekvés is egyben emberi információ. Az emberi cselekedetek egyik tényezője - amely cselekvésre felszólít, attól visszatart, a ténykedés módját ajánlja, vagy kötelezővé teszi, illetve tiltja - a beszéd, annak írott formája, a kép, a jelkép, stb. Az emberi cselekedetek rendszerében a beszéd és annak minden variációja (pl. a leírt formája) az emberi ténykedés szerves része. A beszéd (írás, stb.) és az emberi cselekvés más formái abban különböznek, hogy maga a cselekedet (a történés) időben determinált: a cselekvésnek van pontosan meghatározott időfaktora. A beszéd (írás, stb.) szintén meghatározott időben történik, de lehet visszaemlékezés, a jelent determináló tényező (cselekvésre a történéskor adott konkrét utasítás) vagy a jövőre vonatkozó tervezet, elképzelés, ajánlás, jóslat, kérés, utasítás, parancs. Minthogy az idő irreverzibilis, a múlt és a jelen már egyértelműen meghatározott (megtörtént), a jövő még nyitott, vagylagos: többféle verzió bekövetkezhet. Ezért van - az ember (egyén, csoport, nemzet, emberiség, stb.) életének jövőbeli determinálására - döntő befolyással a reá vonatkozó, cselekvésre való felszólításnak, tervezetnek, szeretetre felhívásnak, vagy ezzel szemben ellenséges uszításnak döntő jelentősége, már a beszéd (írás) elhangzásakor (megjelenésekor). Maga az idő irreverzibilis, tehát ami megtörtént az nem változtatható meg, de a gondolkodás, annak kinyilvánítása (leírása) reverzibilis: szabadon 'mehet vissza' a múltba, többféleképpen ' értékelheti' a jelent és - ami a legfontosabb - beszéddel, írással, stb. alapvetően befolyásolhatja a jövőt, minthogy az még nem következett be, tehát nagyon sokféleképpen alakulhat. A múlt megváltoztathatatlan, a jövő még bárhogy alakulhat, ez az emberi lét 'alfája.' Ezért van - de jure - alapvető perjogi jelentősége is, pl. az ellenséges, - jogellenes tettekre uszító - felszólításoknak. Ezért sérthet személyhez fűződő jogot (Ptk. 76. §) a - deduktív szillogizmussal megfogalmazott - beszéd vagy annak leírt szövege, különösen akkor, ha újságban, 12.000 példányban jelenik meg és a lakosság körében terjesztik.
Mindezek alapján a lakosságot - a jövőben végzendő, magatartásukat,
jogellenes ténykedésre determinálni szándékozó, uszító, 'kirekesztő' -
felszólító beszédet, írást, stb. egyszerűen 'gyűlöletbeszéd'-nek minősíteni
és jogi szankció nélkül hagyni, nem a független, demokratikus jogállamoknak
helyes bírósági ítélkezése. Vagyis pontosan értékelve: az alperes által
szerkesztett és kiadott lap a 'galíciai jött-mentek hada' kifejezéssel
illeti a Magyarországon élő zsidókat,' így a felperest is.
Ezt követően felállítja a deduktív szillogizmus fő tételét: REKESZD KI ÖKET!
MERT HA NEM TESZED MEG, ÖK TESZIK MEG VELED! Tehát a deduktív fő tétel, ezt teszik a zsidók, ha a nem zsidók nem rekesztik ki őket. A fő tétel logikai szabálya, hogy az altétel minden egyesére vonatkozik. Azonban én - mint felperes - nem kívánok senkit kirekeszteni, mégis engem - a kiáltvány szerzőjének az alperes által leközölt állítása szerint - ki kell rekeszteni. Nem tudom hogyan, továbbra sem lehetek teniszbíró esetleg nem vehetek feleségül nem zsidó nőt, talán gettóban kell laknom, vagy sárga csillagot kell hordanom, netán krematóriumban el kell engem gázosítani és elégetni? Erre az alperes által közölt írás eddig nem adott választ. IV.
A bírói gyakorlatban meghatározó a PKKB. 29.P.90.907/2001/12. számú, 2002. április 26-án kelt ítélet, amely - véleményem szerint - jogszabálysértő, tehát a 'bírói 'gyakorlat' számára elfogadhatatlan. A szóban lévő 29.P.90.907/2001/12. számú ítélet az indokolásában a következőket írja: 'A bíróság által ismert hazai joggyakorlat a közösségen keresztül történő érintettséget a személyiségi jogi perek vonatkozásában még nem ismerte el.' (indokolás alulról 5. bekezdés első mondata) A szóban lévő 'példának tekintett' ítéletet hozó bíró azonban jogi, logikai, nyelvtani tévedésben volt, amikor azt állította, hogy az alperes által felkért 'keresztyén magyar pap' a 'Keresztyén Magyar Állam!'-hoz írt kiáltványában a zsidókat KÖZÖSSÉGEN keresztül támadta kirekesztéssel, stb. Az alperes 'írásában' SZÓ SINCS KÖZÖSSÉGEN KERESZTÜL történő érintettségről, a személyes névmások használatával minden itt élő zsidónak tartott személyt KONKRÉTAN SZEMÉLYÉBEN 'érintett' vagyis támadott, személyhez fűződő jogában sértett. Ezért téves a PKKB-n 2002. április 26-án kelt ítélet következő megállapítása is: 'A bíróság szerint sem a történeti-politikai érvelés, sem pedig az Alkotmánybíróságnak az eljárásjogi vonatkozásokat szükségképpen nélkülöző indokolásai nem pótolják a jogalkotás ez irányú hiányait. A bíróság szerint ugyanis a jogalkotásnak kellene lépnie abban a vonatkozásban, hogy egyértelművé váljon az, hogy egy közösséget egészében vagy jelentős részében ért támadás (személyiségi jog jogsértés) esetében ki és milyen formában jogosult fellépni.' (indokolás alulról 4. bekezdés első két mondata). Mint azt az előzőekben már bebizonyítottam, az alperes által felkért pap kiáltványában a Magyarországon élő és mások által zsidónak tartott személyek kirekesztésére uszítása nem 'egy közösséget ért támadás', hanem - a személyes névmások használatával - közvetlenül minden ma Magyarországon élő zsidónak tartott személyt külön-külön, de SZEMÉLY SZERINT támad. Éppen ezért a hatályos Ptk. alkalmas a személyhez fűződő jogok megsértésének tételes megállapítására. Ehhez tehát nem a jogalkotásnak kellene lépnie', hanem a bírónak a hatályos jog szerint igazságosan ítélnie. A szóban lévő - 'bírói gyakorlat'-ot is kialakító - elsőfokú ítélet jogértelmezői tévedése: 'A bírói gyakorlat az általános személyiségi jogi perekben is alkalmazza a Legfelsőbb Bíróság által a sajtóhelyreigazítási perekre nézve kidolgozott kollégiumi állásfoglalást, különösen akkor, ha a vitatott közlés ugyancsak sajtóközleményben jelenik meg. A PK 13. számú állásfoglalása személyes érintettség körében a kereshetőségi jogot illetően azt tartalmazza, hogy az a személy indíthat pert, akinek személyére a sajtóközlemény - nevének megjelölésével vagy egyéb módon - utal, vagy akinek személye a közlemény tartalmából egyébként felismerhető.' Ez az indokolásban közölt elmélkedés súlyos jogértelmezési tévedés. A sajtóközleményekre vonatkozó Ptk. 79. § törvényi tényállását - a személyhez fűződő jogában megsértett hátrányára - nem lehet indokolatlanul kiterjeszteni a Ptk. 76. §-ára, amely egészen más jogviszonyokra vonatkozik. Ezt még akkor sincs joga az ítélkező bírónak alkalmazni, ha már van erre nézve - egyébként súlyosan törvénysértő - ítélkezési gyakorlat. (megjelent a Fundamentum, az emberi jogok folyóirata 2002. évi 3-4. szám 132.-134. oldalán)
Egyébként megjegyzem, hogy az alperes ellen 2002-ben büntető eljárás is indult. Első fokon a Fővárosi Bíróság 2002. december 6-án 13.B.423/2002/7. számú ítéletében társtettesként pénzbüntetés megfizetésére ítélte. A Fővárosi Ítélőtábla viszont 2003. november 6-án 3.Bf.1l1/2003/l0. számú ítéletében felmentette. A felmentő ítélet egyik indoka az alperes által az 'Ébresztő'-ben megjelentetett kiáltványról: 'A 'rekeszd ki őket! mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled' felhívásból nem következik és nem is következtethető az a vádlotti szándék, hogy olvasóit hallgatóit erőszakos cselekmények elkövetésére buzdítja. Az 'ők teszik meg veled' mondatrészből az sem következtethető, hogy a cikk írója a zsidóság Galiciából származó részének erőszakos cselekményeitől tart, ezt kívánná megelőzni. A köztudomásúlag a zsidóság részéről nem fenyegető erőszakos magatartások híján fel sem merülhet az erőszakos magatartás elhárításának szükségessége' s így ilyen elhárító erőszakos kirekesztésre a II. r. vádlott még közvetve sem sarkall.' (ítélet 7. oldal 5. bekezdése)
Tehát egyrészt a kiáltvány tartalmazza a zsidók magatartásáról: 'De még ezt is kivédte volna a keresztyén magyar állam, ha nem jön a kiegyezéses önfeladás következtében a galiciai jöttmentek hada, kik megtestesült óemberként rágták és rágják szét a romjaiban, a hősök csontjain mégis, csak azért is, mindig, újra meg újra feltámadásra képes hont. Ha már az ő ószövetségi Sionuk elveszett bűneik, Isten elleni lázadásaik miatt, hát vesszen az újszövetségi életrend legígéretesebb magaslata: a magyar Sion is. Szintén Ady írja a magyar Sionról: 'Ennyi zavar, vágy, indulat, zsidó nem tombolt soha semmiféle népben ...' Miután pedig nem lehet minden palesztint kifüstölni nácikat is nemegyszer megszégyenítő fasiszta módszerekkel a Jordán partja mellől, hát jönnek megint a Duna partjára, hol internacionalistán, hol nemzetieskedve, hol kozmopolitán még egyet rúgni a magyarba, hiszen kedvet kaptak hozzá. Ők hisztérikusak a megszólítástól is: KERESZTYÉN MAGYAR ÁLLAM. Azt mondják: kirekesztő minden augusztus 20-án megszólal a hamis tétel magyart kisemmiző rikácsolásukban: Szent István befogadó magyar állama. Németh László minderről azt mondja, hogy szeretnénk mi ma olyan tiszta helyzetet, mint Szent István többnyelvű államában volt, ahol a hazafiság leple alatt a többségbe nem hazudhatta át magát a kisebbségi. Hát halld meg magyar az ezredik keresztyén magyar állami év ezer év ősi jussán és jogfolytonosságán alapuló, egyetlen életre vezető üzenetét: REKESZD KI ŐKET! MERT HA TE NEM TESZED MEG, ŐK TESZIK MEG VELED! A végkövetkeztetés tehát a felmentő ítélet szerint: a 'jött-ment' zsidók azért ,jöttek-mentek' Magyarországra, hogy 'még egyet rúgjanak a magyarba, hiszen kedvet kaptak hozzá', másrészről 'köztudomású a zsidóság részéről nem fenyegető erőszakos magatartásuk híján fel sem merülhet az erőszakos magatartás elhárításának szükségessége ' Tehát a bíróságok - ha a pervesztés vagy bűnösség az alperes részéről elkerülendő, ennek oka a zsidók szelíd, joviális magatartása. Következtetés: ha a zsidók agresszívek lennének, az alperes bűnös lenne. Ez a polgári és büntető bíráskodás rabulisztikája.
Tisztelt Fővárosi Bíróság! l
Kérem a bíróságot, hogy a Pp. 3. § (3) bekezdés 3. mondatában előírt kötelezettségének tegyen eleget és a ,jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről...' engem - a felperest - szíveskedjék 'ELŐZETESEN tájékoztatni.'
Kérem a t. bíróságot, hogy az objektív polgári jogi kötelem (Ptk. 76. §) alapján állapítsa meg, hogy az alperes személyhez fűződő jogomat megsértette és kérem a Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) pontja - objektív szankció - értelmében ennek bírósági megállapítását, továbbá a b.) pont alapján - amely szintén objektív szankció - eltiltását a további jogsértéstől.
Budapest, 2005. március 23.
dr. Ádám György
felperes
ügyvéd
|
|
