Vissza

 

T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság.

 Hiv.szám: 2.Pf.20.969/2006.

              Dr. Ádám György felperes, ügyvéd, a Metes György alperes ellen indított peremben a Fővárosi Bíróság 2006. június 1.-jén hozott 19.P.23.483/2005/12. számú elsőfokú ítélet ellen 2006. június 13-án fellebbezést terjesztettem elő, amelyben kértem az első fokon hozott ítélet hatályon kívül helyezését és a Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) pontja alapján annak bírósági megállapítását, hogy az alperes a Ptk. 76. § szerint megfogalmazott, magánszemély hátrányos megkülönböztetése faj, nemzetiség, illetve felekezet, továbbá becsület és emberi méltóság személyhez fűződő jogomat megsértette.

            Fellebbezésemben írt petitumom fenntartása mellett, az alábbi

 f e l l e b b e z é s    k i e g é s z í t é s t

terjesztem elő.

            Amennyiben a másodfokon eljáró bíróság a fent idézett petitumom megállapítását – valamilyen okból –  nem tartaná lehetségesnek, kérem alternatív petitumom szerint az első fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a Pp. 252. § (1) bekezdése alapján végzésben az első fokon eljáró bíróságot új, első fokon lefolytatandó eljárásra utasítani.

 I n d o k o l á s :

             Az első fokú eljárásban a Fővárosi Bíróságon dr. Pataki Árpád vezette a tárgyalásokat, majd ítéletet hozott. A tárgyalásnak dr. Pataki Árpád bíróra szignálása és így a tárgyalás lefolytatása, valamint az ítélkezés törvénysértő volt. A bíróság szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi.tv.) 11. § (1) bekezdése kimondja: „Senki sem vonható el törvényes bírájától.” Ezt a törvényhelyet a Fővárosi Bíróság megsértette, minthogy engem – az első fokú eljárásban –  törvényes bírómtól elvon. Dr. Pataki Árpád nem volt törvényes bíró a lefolytatott perben, minthogy törvénysértően elutasította már  – ugyanezen tényállás alapján –  negyvenkét felperes keresetét (két ítéletben). Ezzel olyan mértékben elfogulttá tette magát, hogy egy negyvenharmadik felperes keresetét már nem bírálhatta volna el. A Fővárosi Bíróságon szignálásra jogosult bíró megsértette a Bszi.tv. 11. §-át, és ugyan ezt tette dr. Pataki Árpád eljáró bíró. Ezen állításomat fellebbezésemben és több fellebbezés kiegészítésemben már részletesen bebizonyítottam, újabb bizonyításra a másodfokú eljárásban nincs szükség. Kérem – amennyiben az első előadott petitumom szerint nem ítéli  meg  a másodfokon eljáró bíróság a keresetemet –  a jelen alternatív petitumom szerint a végzés meghozatalát kérem.

 

Budapest, 2006. november 30.

 

                                                                                           dr. Ádám György

                                                                                             felperes, ügyvéd                   

T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság.

 

 

 

Hiv.szám: 2.Pf.20.969/2006.

 

 

f e l l e b b e z é s

k i e g é s z í t é s e

 

 

   Dr. Ádám György felperesnek 

 

 

 

   képviseli dr. Ádám György ügyvéd önmagát,

  

 

 

 

    Metes György alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése iránt indított polgári perben,

 

 

 

 

   amelyben az eredeti petitum (2006. június 13.-i fellebbezés) alternatívájaként kéri  – amennyiben a bíróság az első petitumot nem ítéli meg –  a perben eljáró elsőfokú bíróságot utasítsa végzésben új eljárás lefolytatására.