T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság.

Hiv.szám: 2.Pf.20.969/2006.

Dr. Ádám György felperes, ügyvéd, a Metes György alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt benyújtott fellebbezésemhez, fellebbezés kiegészítésemhez és három tanulmányom 2006. október 30-án továbbított közlésemhez, az alábbi

b e a d v á n y t

terjesztem elő:

Csatolom F/1. alatt „Egységes és kétséges igazságszolgáltatás” című jogtudományos szakkönyvem (Révai Digitális Kiadó. 2005.) néhány részletét bizonyítékul.

Amit ebben a szakkönyvben az elmúlt évben írtam, arra újabb bizonyíték dr. Pataki Árpád 2006. június 1.-én hozott – és fellebbezés alatt álló – „ítélet”, továbbá a 2006. október 5-én hozott „ítélet kiegészítés” tárgyában hozott jegyzőkönyvi „végzés”.

Ez a két írás kétségtelen bizonyíték arra, amit a mellékelt jogtudományos szakkönyvemben állítottam: a bíró – amennyiben ugyan azon tényállásról folyamatosan hoz határozatot – már nem tárgyilagos, hanem elfogult korábbi határozatai folytán. Ezért – ha jogellenesen döntött – nem igazságos, tárgyilagos határozatot hoz, hanem saját jogellenes nézetei alapján „dönt”, az újabb eljárásban.

Erre két idézet félreérthetetlenül rámutat „bírói gyakorlat” ítéletbe való „beépítése” esetén:

a.) „Mi okozza ezt a zavart (káosznak is nevezhetném)? Szerintem – EGYÉRTELMŰEN – az, hogy a független, pártatlan, csak a törvénynek alárendelt bíróságok – „fű alatt” – egy olyan másik feladatot is kaptak, amelyben már nem függetlenek, nem pártatlanok és már nem csak a törvénynek vannak alárendelve. Kétségtelen tény, hogy a bíróságok a már meghozott – és mindenkire kötelező – ítéleteikkel beléptek az ÉRDEKELTEK TÁBORÁBA.” (45. oldal utolsó előtti bekezdés)

b.) „Ez a tény teljesen nyilvánvaló: aki egy vitás kérdésben – alapos és sokoldalú megfontolás alapján – az örök emberi természet tudatos és tudatalatti gondolkodásában, érzésvilágában, hiteles személyiségére apellálva, egzisztenciálisan, emberi mivoltában – abban válik érdekeltté, hogy az általa kimondott tétel (álláspont, vélemény, határozat, ítélet, stb.) a jövőben is ilyen tétel maradjon! (46. oldal 2. bekezdés)

Mellékelt könyvemben részletesen bizonyítom, hogy a korábban hozott határozatok a bírót megfosztják attól, hogy racionálisan döntsön, határozatát nem a ráció, hanem az emóció „diktálja”.

Dr. Pataki Árpád – mielőtt 2006. június 1.-jén a keresetem tárgyában ítélkezett – korábban negyvenkét felperes keresetét utasította el azonos tényállásnál. Ez olyan mértékben befolyásolta „érdekvilágát”, hogy képtelen volt tárgyilagosan határozni. Ítélete tartalmilag eltér az előző negyvenkét felperes keresetének elutasításától (ezt már részletesen kimutattam), csak egy tény maradt meg: a kereset minden áron való elutasítása (ha máshogy nem, szofisztikus indokolással).

II.

Véleményem szerint annak, hogy a bíróságokon témakörökhöz meghatározott bíróságokra szignálnak, sok előnye (bíróknak témákra szakosodása) mellett végzetes hátrányai is vannak, amit a bíróság vezetői eddig nem vettek figyelembe. Remélem, ez változni fog.

Ez a bíróra szignálási „gyakorlat” csakis a bíróságoknak kedvez (könnyebb az „ítélkezés”) de kétségbeejtően rossz az igazát kereső állampolgár számára, akinek az a véleménye, hogy a „kialakult bírói gyakorlat” törvénysértő, viszont a bíróság által kialakított „csapdából” nem képes kimenekülni. Ezt a bíróságok vezetőinek kellene megoldani a bíróra szignálás állandó változtatásával: ez az alkotmányos eljárás (Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 57. § (1) bekezdése). A bíróságokra kerülő ügyek 95 %–a egyszerű, nem igényel a speciális szakmára külön felkészült bírót, elég az általános bíróra kötelező ítélkezési szakképesítés. Ha mégis „külön szakértelmet kívánó” bíróságra szignálás történik, ezt a szignálásra jogosult vezetőnek külön indokolnia kell, minthogy eltér a bíró teljes tárgyilagosságot követelő rendszerétől.

Ehhez a következő megjegyzést fűzöm: „a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról” szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bszi. tv.) 11. § így rendelkezik:

„11. § (1) Senki sem vonható el törvényes bírájától.

(2) A törvény által rendelt bíró az eljárási szabályok szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend szerint kijelölt bíró.

(3) Az ügyelosztási rendet - a bírói tanács és a kollégiumok véleményének ismeretében - a bíróság elnöke határozza meg, legkésőbb a tárgyévet megelőző év december 10. napjáig.

(4) Az ügyelosztási rend tartalmazza, hogy az adott bíróságon milyen összetételű és számú tanácsok működnek, a bírák, illetve a tanácsok melyik ügycsoportba tartozó ügyeket intézik, akadályoztatásuk esetén ki jár el helyettük, az ügyek elosztására melyik bírósági vezető jogosult, továbbá, hogy az ügyek elosztása milyen módon történik. Az ügyelosztási rendnek a tárgyalási tevékenységet folytató bírósági vezetők által tárgyalt ügyek körét és az ezekre vonatkozó elosztási módot is tartalmaznia kell.

(5) Az ügyelosztási rend kialakítása során figyelembe kell venni az ügyek jelentőségét, munkaigényességét, az ügyérkezés statisztikai adatait, emellett törekedni kell az arányos munkateher megvalósítására is.

(6) Az ügyelosztási rendet az érintettekkel haladéktalanul ismertetni kell és a bíróságon, a felek által is hozzáférhető helyen ki kell függeszteni.

(7) Az ügyelosztási rendtől az eljárási törvényekben szabályozott esetekben, illetőleg igazgatási úton a bíróság működését érintő fontos okból lehet eltérni.”

A bírók „ügyelosztási rendjét” a törvény – a bírói tanács és a kollégiumok véleményének ismeretében – a bíróság elnöke határozza meg. Sajnos az „ügyelosztási rend” törvénnyel szabályozott rendjét az arra illetékesek félreértelmezik, vagy félre-magyarázzák. Az idézett 11. § ugyanis sehol nem írja elő, hogy TÉMAKÖRÖK szerint kell az ügyek elosztási rendjét kialakítani, csupán ügycsoportokra tartozó ügyek szerint. Az a törvényi tényállási előírás, amely szerint az „ügyelosztási rendnek a tárgyalási tevékenységet folytató bírósági vezetők által tárgyalt ügyek körét és az ezekre vonatkozó elosztási módot is tartalmaznia kell” (4) bekezdés utolsó mondata) nem arra utal, hogy az „ügyelosztási rendnek” azt kell alapul venni, miszerint az adott bírók (bírósági tanácsok) témakörök szerinti szignálása lenne az egyik szempont a bírósági vezető számára. Ez szofisztikus félremagyarázás.

A Bszi. tv. 11. § indokolása ezt a félremagyarázást lehetetlenné teszi. Az indokolás: „A 11. §-hoz A törvény e §-ában fogalmazza meg a törvényes bíróhoz való jogot, az ügyelosztási tervvel összefüggésben. A hatályos Alkotmány ugyan kifejezetten nem mondja ki a rendkívüli bíróságok felállításának tilalmát, de nem is engedi meg, hiszen az Alkotmány 45. § (2) bekezdése csak a külön bíróságok létesítését engedi meg. A fejlett nyugati államok többségében az alkotmányok a rendkívüli bíróságok felállításának tilalmául ellenpontként mondják ki, hogy senki nem vonható el a törvényes bírájától. A törvény e kérdéskört rendezi, amikor kimondja, hogy senki sem vonható el törvényes bírájától. Ez azt jelenti, hogy az ügyben az eljárási szabályok szerint hatáskörrel rendelkező bíróság járhat el, tehát illetéktelen beavatkozásra nem kerülhet sor Az ítélkező bírónak az ügy intézésére kijelölése - másként fogalmazva, az ügynek a bíróra szignálása - pedig az előre megállapított ügyelosztási rend, terv szerint történik. Az ügyek kiosztásának rendje meghatározott időtartamra és valamely egységes, objektív szempont - pl. az alperes neve, vagy a bíróság illetékességi területének felosztása - alapján nyer meghatározást. Ettől a törvény szerint csak az eljárási törvényekben írt esetekben (pl. a bíró kizárása miatt) vagy igazgatási úton a bíróság működése szempontjából fontos okból (pl. a bíró betegsége, ügyhátralék stb.) lehet eltérni.”

Az indokolásban tehát szó sincs a bírókra témakör szerint szignálásról. Az a „bírói gyakorlat” alkotmányellenes és méltatlan egy EU-hoz csatlakozott, független demokratikus jogállam ítélkezéséhez, inkább hasonlít a középkori inkvizitórius eljárásra, minthogy határozatot hozó bírót a perben érdekelté teszi, az egyik fél javára, a másik fél ellen, teljesen függetlenül attól, hogy melyik félnek van – de jure – igaza.

Az én két perem története – ez a „sors iróniája” – iskolapéldája annak, hogy mit jelent a „témakör” szerinti bíróra szignálás és mit eredményez az, ha ettől a szignálásra jogosult egyszer eltér: a PKKB 2003. július 1.-jén hozott 20.P.85.346/2003/10. ítélete történelmet írt.

Kérem mindezt az ítélethozatalnál figyelembe venni.

Budapest, 2006. november 28.

dr. Ádám György

felperes, ügyvéd

mellékelve:

F/1. alatt jogtudományos szakkönyvem néhány részlete

F/2. alatt a Fundamentum 2006. évi 3. száma 99-103. oldal

Fleck Zoltán tanulmánya: „Egy indítvány szándékai”.

T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság.

Hiv.szám: 2.Pf.20.969/2006.

b e a d v á n y a

Dr. Ádám György felperes, ügyvédnek,

a Metes György alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértésének bírósági megállapítása tárgyában,

amelyben a bírók elfogultságának egyes eseteit, elemzi, a per elsőfokú bíróságának példája nyomán.

A jelen beadványomat megküldöm a Legfelsőbb Bíróságnak és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, tudomásul vétel céljából.