Hiv.szám: 2.Pf.20.969/2006.

             Dr. Ádám György felperes, a Metes György alperes ellen folyamatban lévő peremben a másodfokon eljáró bíróságnak az alábbi

 f e l l e b b e z é s   k i e g é s z í t é s t

 terjesztem elő:

            Kérésem (petitumom) az, hogy a bíróság a Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) pontja alapján állapítsa meg, hogy az alperes megsértette a személyhez fűződő jogomat. Ennyi és nem több.

            A bíróságok azonban  – úgy látszik –  hogy a zsidók ellen kiáltványban kirekesztésre és egyéb gyűlölködésre uszító keresztyén pap írásának még a kiadójával és terjesztőjével szemben sem hajlandó ezt az egy mondatot megállapítani, kivéve a PKKB. 20.P.85.346/2003. számon ifj. Hegedűs Lóránt ellen hozott  – hibátlanul logikus és megállapításai eddig senki által meg nem cáfolt –  ítéletét. Ezen ítéletet azonban a bíróságok általában figyelembe sem veszik. Pataki Árpád pl. az éppen fellebbezés alatt álló „ítéletében” azt állítja, hogy a bírói gyakorlat EGYSÉGES(!) abban, hogy a kirekesztésre uszító  – a keresztyén Magyar Államot felszólító –  írást nem ítéli meg, még a legminimálisabb szankcióval sem.

            Remélem, hogy a jelen perben másodfokon ítélkező Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf. tanácsa  – eddig kifejtett és jelen beadványomban részletesen elemzett indokaim alapján –  kimondja, hogy „az alperes megsértette a személyhez fűződő jogomat”. Ennyi, semmi több a mások által zsidónak tartott magyar állampolgár jogának legelemibb védelmében.

 I.

             Fellebbezésem (2006. június 13.) és fellebbezési kiegészítésem (2006. július 13.) óta az ügyemben első fokon a következők történtek:

            Beadványt írtam a Fővárosi Bíróságnak 2006. július 13-án, amelyben követeltem a b íróság 19.P.tanácsától, hogy az ítélete 4. oldal 3. bekezdésében felsorolt három „ítéletre” hivatkozását részletesen indokolja, vagyis számomra adja ki mind a három ítélet teljes peranyagát, hogy a másodfokú eljárásban ezekre is hivatkozhassam. A szóban lévő beadványomat F/1. alatt csatolom.

            Ezt követően 2006. július 18-án beadványt intéztem a Fővárosi  Bíróság 19.P.tanácsához, hogy rendeljen el a Pp. 225. § (1) bekezdése alapján „kiegészítést”, minthogy a korábban felsorolt  – ítéletben szereplő –  három ügyet egyáltalán nem ismerem, tehát nem tudok eleget tenni bizonyítási kötelezettségemnek (Pp. 164. § (1) bekezdése). Ezen beadványomat jelen fellebbezés kiegészítéshez F/2. alatt csatolom.

            Szóban lévő beadványomra a 19.P. tanácsától hetekig nem kaptam választ, ezért indítványomat megismételtem és most már a Fővárosi Bíróság elnökéhez küldtem el 2006. szeptember 6-án. A Fővárosi Bíróság elnökéhez írt beadványomat F/3. alatt csatolom.

             Ezt követően a bíróság az ítélet kiegészítésére tárgyalási határnapul 2006. október 5.” napját tűzte ki a 2006. szeptember 15-én az Ügyvédi Irodára érkezett 18. számú végzésben.

            A tárgyalást kitűző végzés kézhezvétele után 2006. szeptember 25-én „észrevételt” terjesztettem elő a 19.P. tanácshoz, amelyben egyértelművé tettem alternatív igényemet (kihagyás, vagy három teljes anyag megküldése). Egyben megjegyeztem azt is, hogy a bíró a 215. §   – „az érdemi döntés korlátai”  –  megsértésével túlterjeszkedett a kereseten.

            A szóban lévő észrevételeimhez mellékeltem az ítélet 4. oldalát, bekeretezve azt a részt, amely törvénysértő, majd mellékeltem egy tanulmányomat, amely a „De jure”-ban jelenik meg. 2006. szeptember 25-én kelt észrevételeimet mellékleteivel együtt F/4. alatt csatolom. Az eljáró bíró a kereset túlterjeszkedésével elkövetett törvénysértésre mind a mai napig nem válaszolt. Kérem a t. másodfokon eljáró bíróságot ennek az  – ítéletben meglévő –  törvénysértésnek a figyelembe vételét is.

            Minthogy a kiegészítési tárgyalásra benyújtott kérelmemben kértem az eljáró bíró dr. Pataki Árpád kizárását, a Fővárosi Bíróság egy másik bírója 2006. szeptmber 27-én 4.Pk.24.112/2006/2. szám alatt végzést hozott, amelyben elutasította dr. Pataki Árpád kizárását. A szóban lévő végzést F/5. alatt csatolom.

            Véleményem szerint a dr. Császár P. Emőke által hozott végzés több törvénysértő megállapítást tartalmaz. Az egyik törvénysértő megjegyzést 2006. október 3-án megküldtem a 4.Pk. bírónak, amelyet F/6. alatt csatolok.

            Az eljáró bíró kizárásának megtagadását elrendelő 4.Pk.24.112/2006/2. végzés hat nagyon súlyos törvénysértést tartalmaz, ezért megírtam véleményemet mind dr. Pataki Árpádnak, mind dr. Császár P. Emőke bírónak. A 2006. október 4-én kelt véleményemet jelen beadványomhoz F/7. alatt csatolom. Kérem a másodfokon eljáró bíróságot  – a határozat hozatalakor –  mindezt figyelembe venni.

            Az ítélet kiegészítéséről a tárgyalás feszült légkörben zajlott le. Én  – felperes –    a tárgyalás kezdetekor egyetlen kérdést tettem fel a bírónak: hogyan képzeli, hogy eleget tudok tenni a Pp. 164. § (1) bekezdésében elrendelt bizonyítási kötelezettségemnek az ítélet 4. oldalán írt három  – egy-egy mondatban írt –  „bírói gyakorlatra” hivatkozó jogeset elfogadására vagy cáfolására, ha egyáltalán nem ismerem ezeket a jogeseteket?

            Erre a kérdésemre az eljáró bíró megtagadta a választ azzal az érvvel, miszerint „a határozat kiegészítésére kitűzött tárgyalás célja nem az, hogy az eljáró bíró és a peres fél között eszmecsere történjék.”

            Ezt követően az eljáró bíró az ítélet kiegészítésére irányuló kérelmemet elutasította azzal az indoklással, hogy az ítélet kiegészítése kizárólag a rendelkező részre szolgál de az indokolás kiegészítésére nem. A 2006. október 5-én felvett 21. számú jegyzőkönyvet F/8. alatt csatolom.

            Ebből tehát az következett, hogy a hosszadalmas perjogi eljárás (huza-vonának is nevezhetném) nem oldott meg semmit. Változatlanul az a helyzet, hogy a három „bírói gyakorlatra” hivatkozott ítélet egy-egy mondata szerepel az ítélet indokolásában, de nem lehet vele mit kezdeni. Beállt a perjogi csapdahelyzet!

            Ebből a kiút:

            1.) Az kétségtelen, hogy a Pp. 2006. március 31-én lezárt kommentárja indokolásában írja: „A kiegészítő határozat mindig a rendelkező részt érinti és érdemi döntést tartalmaz.” A határozat más hiányossága (pl. ha az indokolási kötelezettségének nem tett teljes körben eleget a bíróság) kiegészítéssel nem orvosolható.” Csakhogy a kommentár nem jogszabály, senkire sem kötelező. Az utalás téves értelmezést takar. Ha ugyanis a bíróság a határozat indokolásában terjeszkedett túl a kereseti kérelmen, akkor „a kereseti kérelem… valamely része felől nem határozott…”, vagyis az egyik felet  – a peres eljárás során –  lehetetlen helyzetbe hozta a kereseti kérelme tekintetében. Ha ugyanis az ítéletet hozó  bíró a rendelkező részt maga terjeszti ki az indokolásra is (pl. a „bírói gyakorlat”-ra hivatkozva azt korlátlanul delegálja) akkor a Pp. 225. § (1) bekezdése már kiterjed az indokolásra is, minthogy a törvénysértő ítéleti rendelkező rész a törvénysértő indokolással keveredik. Ebben az esetben a törvényt sértő bíró nem hivatkozhat a polgári perjog őt „védő”  – tehát kicsavart –  indokolására.

            2.) A Pp. 220. § (2) bekezdése fogalmazza meg a határozatok tartalmát. A törvényi tényállás d.) pontja szerint az ítélet tartalma: „az ítélet rendelkező része és indokolása”

            A rendelkező rész tehát perjogilag nem válik el az indokolásától.

            3.) Az ítéletben a bíróság a jogszabályok alapján köteles dönteni és nem valamiféle  –„bírói gyakorlat” múlt ítélkezését a jövő ítélkezési rendszerével összeláncoló –   más történések (pl. korábban hozott határozatok) alapján, akár helyesek azok, akár törvénytelenek. Az ilyen „bírói gyakorlat” a törvénysértések melegágya!

            A 221. § (1) bekezdése előírja: „Az ítélet indokolásában … elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást, az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a JOGSZABÁLYOKRA, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell … említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél alapul vett…

            A Polgári Perrendtartásban tehát szó sincs arról, miszerint a már korábban meghozott ítéletek alapján lehetne ítélkezni, megkerülve a törvényeket. Már pedig jelen esetben dr. Pataki Árpád ítéletében ez történt.

            Mindezek alapján azon az állásponton vagyok, hogy a három  – felperes számára ismeretlen, csak a bíró által „tudott”  –  korábbi ítélet jelen esetben az én ügyemre vonatkozó határozat aspektusában irreleváns, tehát az ítélet 4. oldala  – egy független demokratikus jogállamban –  így módosul (F/9. alatt csatolva a 4. oldal módosított szövege).

            Ehhez csatolom 2006. október 13-án kelt kijavított indítványomat F/10. alatt, ugyanis az eljáró bíró vagy a jegyzőkönyvet legépelő személy a Pp. 164. § (1) bekezdése helyett tévesen a (2) bekezdést írta.

            Az eddig előadottakhoz hozzáfűzöm, hogy az eljáró bíró  kizárására tett indítványomat elutasító (2006. szeptember 27-én kelt) végzés 3. oldal első bekezdésében ez olvasható: Az eljáró bíró személyével és hivatalos tudomásával kapcsolatban megjegyzi a bíróság azt a felperes által is jól ismert tényt, hogy dr. Pataki  Árpád 1993. júliusáig közel egy évtizeden át a Pesti Központi Kerületi Bíróságra beosztott bíróként tárgyalta a személyiségi jog megsértéséből fakadó pereket, azóta a Fővárosi Bíróság bírójaként ugyanezt teszi. Ilyen helyzetben természetes az, hogy saját korábbi pereit, ítéleteit, s az azokban kifejtett jogi álláspontot részletesen ismeri, sőt a rendszerváltozás óta felmerült újabb és újabb kérdésekben ítéleteivel maga alakítja  – alkotja –  a bírói gyakorlat egy részét. Ez a körülmény elfogultságát ugyancsak nem alapíthatja meg.”

            Ehhez megjegyzésem:

            Nem vitatom, hogy dr. Pataki Árpád több, mint tíz éve ítélkezik személyiségi jog megsértése iránti perekben és azt sem vitatom, hogy „saját korábbi pereit, ítéleteit, s az azokban kifejtett jogi álláspontot részletesen ismeri, sőt … ítéleteit maga alakítja  – ALKOTJA –  a  bírói gyakorlat egy részét” (rövidítés és kiemelés: Á.Gy.)

            Az azokban a perekben irreleváns, hogy az eljáró bírónak miről vannak „részletes” ismeretei. Ez nem tartozik a per tárgyához. Perdöntő az, hogy az eljáró bíró milyen információkat adott a bizonyítási teher alatt álló peres fél részére. A három vitatott ügyben semmilyent, míg a többi 42 felperesi keresetet elutasító  – peremmel azonos tárgyú –  ítéletről pontos tudomásom van, sőt arról is, hogy azokat sem törvények alkalmazásával hozta meg, hanem a saját maga alakított, ALKOTOTT (!) „bírói gyakorlat”-tal súlyosan törvénysértően. Beépítette pl. a KIZÁRÓLAG Ptk. sajtóhelyreigazításra vonatkozó 79. §-ra vonatkozó PK.13. számú állásfoglalását a Ptk. 76. §-t  – törvényi tényállást szűkítő –   törvényi értelmezéssel, arra hivatkozva, hogy „az állandó  bírói gyakorlat azt alkalmazza az általános személyiségi jogi perekben is. Ezt ALKOTTA dr. Pataki Árpád bíró több, mint tíz év alatt a PKKB-n majd a Fővárosi Bíróságon, a hiteles törvényt semmibe véve.

            Ugyancsak beépítette az ítéletekbe az ismeretlen „bírói gyakorlat (az én ítéletemben írt három helyett  –  akkor még csak –  kettőt.) A 29.P.86.176/2002/5. ítélet 7. oldalát F/11. alatt csatolom, az inkriminált részek aláhúzásával.

            Ugyan ezt a törvénysértő „bírói gyakorlatot” alkalmazta a korábbi  – 42 felperes keresetét elutasító –  két ítéletében a Ptk. 85. § (1) bekezdésbe való, általa kreált és a törvény szövegébe beépített  –  törvényt erősen szűkítő –  eljárással, amelyeket a későbbiekben elemezek.

 II.

            A fellebbezés alatt álló ítéletet hozó bíró  – miközben a már általa meghozott korábbi ítéletekre koncentrált –  a hatályos jogot tudatosan félremagyarázta. A bíró nagyon jól tudja, hogy ha egy törvényi tényállásba „észrevétlenül” becsúsztat egy oda nem tartozó kifejezést, azzal a törvényi tényállást gyökeresen (!) változtatja meg. Csatolom F/12. alatt a 2006. június 1.-jén hozott  – keresetemet elutasító –  ítélet 4. és 5. oldalát, abból a célból, hogy ott a kifejezéseket bekeretezve vagy aláhúzva az utalásaim könnyebben megtalálhatók legyenek.

            a.) A 4. oldal 3. bekezdés 5. sorában aláhúztam az ítélkező bíró azon megjegyzését: „a bíróság jogalkalmazó szervezetként kizárólag a jogszabályok értelmezésére és alkalmazására jogosult…” Mindezt éppen azt követően írja, hogy a Ptk. 85. § (1) bekezdésébe „beépítette” az oda egyáltalán nem tartozó „KÖZVETLEN” kifejezést. A 4. oldal 2. bekezdésének 10. sorában még zárójelben, nyilván abból a célból, hogy kevésbé legyen feltűnő a „ becsúsztatott”  – tehát oda nem tartozó –  „tényállási elem”. Az ítélet indokolásának 4. oldal 3. bekezdésének 2. sorában a bíró már „közvetlen” kifejezést úgy idézi, mintha tényleg a Ptk. 85. § (1) bekezdésének tényállási eleme lenne, tehát „a bírói gyakorlat következetes és egyértelmű abban, hogy a személyiségi jogi per indításához a kezdeményező személy közvetlen érintettsége szükséges.” Itt már a bíró  – a maga „ALKOTTA” bírói gyakorlat „következetes   és egyértelmű” állítására utal, teljesen figyelmen kívül hagyva a Ptk. 85. § (1)  bekezdés  törvényi tényállását, amely „következetes és egyértelmű” abban, hogy a „közvetlen” tényállási elem nem létezik, tehát a kezdeményező személy a „jogokat … csak személyesen” érvényesítheti. Nem tényállási elem a törvény szerint, hogy kell hozzá a közvetlen érintettség, elég, ha a gyűlöletre uszító ellen a megsértett a keresetét személyesen érvényesíti. Az alapvető tényállási elem tehát a SZEMÉLYES érvényesítés és nem a KÖZVETLEN érintettség.

            Az ítéletet hozó bíró  – az általa alkotott „bírói gyakorlatban” még ennél is tovább megy a törvény megszegésében, amikor a mellékelt ítélet 5. oldalán a 2. bekezdésben írja a bíróság PARTTALANNÁ válásának elkerülésére: „a kereseti jogosultság a személyiségi jogok érvényesítése területén

–        konkrét megnevezés

–        beazonosíthatóság nélkül

a megsértett személy az uszító ellen nem indíthat keresetet.

            Ehhez teszi hozzá: „… a jelen esetben a perbeli szöveg alanya EGY KÖZÖSSÉG és nem KONKRÉTAN a felperes volt.

            Ez a  –  bíróság védelmében írt –  rabulisztikus „érvelés” önmaga ellentétét teszi értelmezhetővé: a „közösség” konkrétan személyekből áll. Ilyen konkrét személy vagyok én  – felperes –  a mások által zsidónak tartott személy, tehát a Ptk. 85. § (1) bekezdése értelmében személyhez fűződő jogomat személyesen érvényesítem. Ehhez nem kell az a tényállási elem  – amit az ítélkező bíró a „bírói gyakorlat” alkotása során beépített a tényállásba” még az utalás szintjén sem említett személy” vagyok. Ez a logikát semmibe vevő „értelmezés” már a keresetlevelemben, mellékleteiben és a fellebbezéseimben részletes cáfolást nyert, megismételni felesleges.

            Ez utóbbiakra csak azért kellett kitérnem, mert az ítéletet hozó bírói is  – lényegében ugyanazt –  többször, különböző megfogalmazásban újra és ismét újra előadja. Fontosnak tartom viszont, hogy minden újabban  – az ítéletben –  előadottat értékeljen, minthogy tapasztalatom: a bíróságon sem értik, vagy nem akarják érteni a lényeget.

 III.

            Az ítéletet hozó bíró a joglogikájának értelmezésére  – példaként –  analógiát is alkalmaz. A 4. oldal 2. bekezdésének utolsó mondata: „Példa erre az, hogy a szerződések vonatkozásában a semmisség megállapítását is érdemben csak érintett személy igényelheti.”

            Az analógiaként említett példa logikailag hibás, a gyűlöletre uszítás ugyanis mindig egyoldalú, a gyűlöletre uszítás sértettje, elszenvedője nem egyezett meg az uszítóval, hogy szíveskedjék ellene gyűlöletre uszítani. A szerződés viszont mindig legalább kétoldalú (esetleg többoldalú) de a szerződő felek egyezségén alapul. A semmis és a megtámadható szerződésről a Ptk. Negyedik Rész XXI. fejezet szól a 234. §-tól a 238. §-ig. A Ptk. 234. § (1) bekezdése szerint „A semmis szerződés érvénytelenségére .. bárki határidő nélkül hivatkozhat. (kiemelés Á.Gy.) A Ptk. 234. § (2) bekezdése szerint: „Megtámadásra a sérelmet szenvedett fél és az jogosult, akinek a megtámadáshoz törvényes érdeke fűződik.”

            A szerződéses jogviszony nem lehet analóg az egyoldalú gyűlöletre uszítással, minthogy az két (több) oldalú. A Ptk. 198. § (1) bekezdése szerint „A szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére”.   A kétoldalúság tehát a szerződésnél evidencia, a gyűlöletre uszításnál éppen ellenkezőleg, a gyűlöletre uszító jár el törvénysértően szemben a személyhez fűződő jog sértettjével, annak hozzájárulása nélkül, kivéve a Ptk. 75. § (3) bekezdését, amely szerint „személyhez fűződő jogokat nem sért az e magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult…” Ha tehát én hozzájárultam volna ahhoz, hogy az alperes egy olyan kirekesztésre uszító kiáltványt terjesszen, amiben a gyűlölködésem le van írva, nem perelhetnék, minthogy alperes  – velem szemben –  nem követett volna el jogsértést.

            Az analógia legfeljebb abban az értelemben lenne helyes, ha az ítéletet hozó bíró arra hivatkozott volna, hogy a semmis szerződés megtámadására az is „jogosult, akinek a megtámadáshoz törvényes érdeke fűződik.” (Ptk. 235. § (2) bekezdés második fordulata). Nekem viszont az alperes gyűlöletre uszító kiáltványának megtámadásához törvényes érdekem fűződik. Tehát még a bíró által felhozott analógia is az én álláspontomat igazolja.

 IV.

            Nagyon fontos lett volna, hogy a bíróságok a szóban lévő, gyűlöletre uszító „Keresztyén Magyar Állam” című kiáltvány szerzőjével és kiadójával szemben  – legalább –  a legenyhébb polgári jogi bírósági szankciót alkalmazzák (Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) pont), minthogy nem bátorították volna jogellenes kereseti kérelmek elutasításával a gyűlöletre uszító szerzőt. Ifj. Hegedűs Lóránt már nem elégszik meg ennyivel. F/13. alatt csatolom a Népszabadság 2006. október 14. számának 4. oldalán megjelent cikkét, amely szerint: „Ifj. Hegedűs Lóránt emléket állít az ostromlóknak”. Ez részben a bírósági  – kereseteket nagyrészt –  elutasító ítéleteknek is tulajdonítható, minthogy ezekből bírósági bátorítást is kapott a folyamatos, egyre fokozódó gyűlölködésre, amely hat a szélső jobboldali tüntetőkre a TV székház elfoglalására, a Parlament előtti árpádsávos zászlókkal való gyűlölködő tüntetésekre, az ítélkező bírók neveinek, adatainak „fekete listán” felsorolására és a bíróságok elleni támadásokra. Ezzel vált a bíróság gyakorlatilag PARTTALANNÁ és nem akkor, ha gyűlöletre uszító ellen egy „kultúrált” jogász szakember, a gyűlöletre uszító, a szélső jobboldali vandálokat folyamatosan bátorító ellen a legenyhébb  – lényegében jelképes –  szankció megítélését kéri. Meddig fogja még a bíróság tovább bátorítani az ítélkezéssel is, egy EU-hoz csatlakozott független demokratikus jogállamban a gyűlöletre uszítókat?

Budapest, 2006. október 17.

                                                                                                dr. Ádám György

                                                                                             felperes, ügyvéd