|
T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság.
Dr. Ádám György felperes (ügyvéd), Metes György alperes ellen indított polgári peremben, a Fővárosi Bíróság 19.P.23.483/2005/12. számon hozott elsőfokú ítélete ellen 2006. június 13-án fellebbezést nyújtottam be, amelyhez az alábbi
f e l l e b b e z é s k i e g é s z í t é s t
terjesztem elő:
Petitutumom változatlan az alábbi indokolás kiegészítésével.
I.
Már fellebbezésemben leírtam, miszerint nem formai (alaki,perjogi) alapja van keresetem elutasításának, hanem TARTALMI (!), vagyis anyagi jogi oka, csak ezt az ítéletet hozó bíró igyekszik - amennyire tudja - leplezni! Indoka az "ezer éves keresztyén jogfolytonosság" Magyarországon, amely - úgy látszik - még a mai napig is "hatályos".
Ennek hatása: az antijudeista keresztyén papok - akik uszításukkal nagyon nagy hatást tudnak elérni sok állampolgár lelki világában - megnyugodhatnak abban, hogy a mások által zsidónak tartott személyek ellen továbbra is uszíthatnak kirekesztésre (annak minden formájára még a haláltáborokig is), minthogy ennek az uszításnak nincs semmiféle jogi következménye az "igazság"-szolgáltatásban, az ítélkezésben. Ez tehát - végső soron - a gyűlölködő keresztyén papok bátorítása ezen magatartás tovább folytatására.
II. Az első fokon eljáró bíró az ítélete indokolásában nyomatékosan hangsúlyozza: "… a bíróság jogalkalmazó szervezetként kizárólag a jogszabályok értelmezésére és alkalmazására jogosult, jogot még akkor sem alkothat, ha az eljáró bíró esetlegesen valamilyen hiányosságot vél felfedezni." (indokolás 4. oldal 3. bekezdés 2. mondat utolsó része).
Ezen állítására példaként hozza "az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. (Ebee.tv.) törvényt. A "példa" rossz, az Ebee.tv. éppen - egyenlő bánásmód sérelme esetén - a sértett egyént jogosítja fel a jogi fellépésre. Csupán a "közérdekű igényérvényesítés" esetére bízza meg a 20. § az ügyészt és a társadalmi és érdekképviseleti szervezetet. Az Ebee.tv. 20. § (2) bekezdése kimondja, hogy a "közérdekű igényérvényesítésnél a kártérítés illetve bírság a központi költségvetést illeti." Az Ebee.tv. éppen az ellenkezőjét dokumentálja annak, amit vele a bíró igazolni akar.
A valóság azonban az, hogy a bíróságok - így a jelen ítéletet hozó bíró is - latensen (észrevétlenül, szofisztikus" érveléssel") jogot alkot: erre alkalmas a jogban - de jure - szabályozatlan, úgynevezett bírói gyakorlat, amelyet - mivel nincs tartalmilag definiálva - teljesen önkényesen (!) alkalmaznak jogszabályok szűkítésére, a megsértettek kárára. Erről tanúskodik az a "példatár", amit az ítélkező bíró az indokolásban felsorol: három "bírói gyakorlatban" a "bíróság" tudomása szerint jogerős elutasító ítélet született, amikor az ott eljáró másik felperes
a.) magyar állampolgárként kifogásolta azt, hogy a holokauszt 50. évfordulóján az akkori miniszterelnök a magyarság nevében kért bocsánatot a zsidóságtól.
b.) Ugyancsak elutasító ítélet született akkor, amikor egy magát alternatív nemi identitású személy felperesként kifogásolta azt, hogy egy lapban a "melegeket" általában beteg embereknek neveztek.
c.) Ugyancsak elutasító ítélet született akkor, amikor az ott eljáró másik felperes a "magyarság többsége" nevében kifogásolta az egyik politikai párt akkori szlogenjét ("Velünk az ország")."
(4. oldal 3. bekezdés második fele)
Erről a példaként felsorolt három - úgynevezett bírói gyakorlattá süllyedt - ítéletről a véleményem: a három - példaként felsorolt - "bírói gyakorlat"-ból nem tudjuk meg, hogy a felperesek keresetét milyen indokolással utasította el a bíróság, ugyanis arról az ítéletben egyetlen szó sincs. Ez is az ítélet hiteltelenségét vonja maga után. Ha azonban feltételezzük, hogy az elutasítások indoka azokban a perekben is az a jogsértő indokolás volt, mint a jelen perben, akkor a törvénysértő "bírói gyakorlat" még érthetetlenebb: a felsorolt három kereset tartalmilag volt elutasítandó, tehát még akkor sem példa az én peremre, ha azokban is - törvénysértően - a bírók esetleg jogszabály hiányára utalva utasították el a kereseteket. Ehhez megjegyzésem: ha viszont - és éppen ez a leglényegesebb - a jelenleg jogvitát képező ítélet precedensei ("bírói gyakorlat"), tehát a három példaként említett ítéletben a keresetet elutasító "döntés" indoka ugyan az, mint az én peremben, akkor a másik három ítélet is törvénysértő, ugyan úgy, mint az eljáró bíró 42 felperes keresetét korábban elutasító ítéletek. Ebben az esetben a "bírói gyakorlat"-ra hivatkozás nem más, mint a törvénysértő ítélkezés második hatványra emelése, de ha ezeket az ilyen alapon keletkezett törvénysértő "bírói gyakorlattá" vált ítéleteket ismert felhasználják, akkor ez már törvénysértés a harmadik hatványon minden további ellenőrzés nélkül.
Az első fokon ítéletet hozó bíró az egész peres eljárás során súlyosan törvénysértő módon járt el, minthogy megszegte a Pp. 3. § (3) bekezdés 3. mondatában előírt kötelezettségét, holott a keresetlevelem 13. oldalán az utolsó előtti bekezdésben erre a KÖTELEZETTSÉGÉRE (!) kifejezetten felhívtam a figyelmét! Az igaz, hogy a törvényhelyet csak részben idéztem, de az idézet végén a három pont azt jelezte, miszerint a kötelezettsége - ahogyan a törvényi tényállás azt előírja - a feleket előzetesen tájékoztatni a JOGVITA (!) eldöntése érdekében - a tényeken kívül - "a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének a következményeiről…"
Az eljáró bíró tehát előzetesen (!) arról is köteles lett volna tájékoztatni, hogy a korábban felsorolt három "bírói gyakorlat" - szerinte - alkalmazható az ítélet elutasításának indokolására. Ha - amint ezt a Pp. előírja - erről előzetesen információm lett volna, kikerestem volna a három ítéletet és erről is nyilatkoztam volna a jogvita eldöntése érdekében. Nekem - mint felperesnek - jogom és kötelességem a perbeli jogvitában részt venni. A jogkérdés is szerves része a pernek, nem csak a ténykérdések. A jogvitára utal a Pp. 1. §, a 2. § (1) bekezdése, a 3. § (1) bekezdése illetve (3) bekezdése kétszer is. Én - mint felperes - a jogvitában feltétlenül részt kívántam venni, de ezt - törvénysértő módon - a perben eljáró bíró követelésem ellenére nem tette lehetővé. Kérdésem: milyen "jogvita" az amelynek érvei a jogvitában résztvevő felek számára titkos, azokról nem tudhatnak? Válaszom: a jogvitát a felek és az ügyben eljáró bírók folytatják le. Ez evidencia. Ehhez hozzá tartozik, hogy a jogi bizonyítékok előadása (pl.
ítéletben) az is tény. A "tény" - mint gyűjtőfogalom - a jogi tényeket is magában foglalja, vagyis a többen a kevesebb feltétlenül benne van. Ha tehát az eljáró bíró nem titkolta volna előttem, hogy milyen érveket ("bírói gyakorlatnak" nevezett precedenseket) fog felhozni az ítéltében, erről lefolytathattuk volna a jogvitát. Feltételezem, hogy ebben az esetben más ítéletre kerülhetett volna sor. Ítélete már ezért is hiteltelen, tulajdonképpen semmis.
A "példatár", kísértetiesen hasonlít ahhoz az eseti döntéshez, amit dr. Mészáros Mátyás hozott fel arra, hogy nem élhetek felülvizsgálati jogommal, mert egy L.B. elvi döntése szerint felperes keresetét elutasító ítéletet hoztak abban a perben, amelyben a W.C. papír neve megegyezik a felperes utónevével.
Kérdem: ez a négy felperes (bocsánatkérést kifogásoló, "meleg" az beteg, magyarság nem ismeri el "velünk az ország", utónév és W.C. papír név) hasonló sorsot élt át, mint én?
- numerus clausus
- numerus nullus
- iskolai megveretéseim, mert szerintük zsidó vagyok,
- gettóba költöztetés
- sárga csillag hordása kötelező
- munkaszolgálat évekig embertelen körülmények között
- csendőrség által haláltáborba hurcolása, halál küszöbéig üldözése
- két öcsém haláltáborban meggyilkolása
- azt követő megalázások 1945 után.
Ehhez a bíró indokolásában hozzá teszi: "A felsorakoztatott példákkal a bíróság nem kívánja elbagatelizálni a perbeli közlemény jelentőségét, csupán utal a kialakult bírói gyakorlatra" (4. oldal 3. bekezdés utolsó mondata)
A mondat totálisan értelmetlen:
a.) a "bírói gyakorlatra" utalás törvénysértő PRECEDENSJOG (!) lenne még akkor is, ha a felsorolt "példák" valamiben is hasonlítanának arra az uszító antijudeista kiáltványra, amely szerint a szerző és a kiadó a zsidókról írja:
- megtestesült óemberek,
- isten elleni bűneik miatt elveszítették Siont
- "jött-ment" módon azért jöttek a Duna partjára, hogy még egyet rúgjanak a magyarba
- REKESZD KI ŐKET!
b.) ha a három - a gyűlöletre uszító kiáltványhoz képest - nevetséges, "bírói gyakorlatra" hozott ítélet alkalmazására előre számoltam volna (minthogy a bíró korábbi ítéleteiben is ezekre a képtelenségekre hivatkozott) akkor kiemeltem volna, hogy nem ismerjük a felperesek keresete elutasításának indokait (!) csak a keresetek lényegét egy-egy mondatban. Ebből semmire sem lehet következtetni. A bizonyítási kötelezettségemnek (Pp. 164. § (1) bekezdése) nem tudok eleget tenni, ha nem kalkulálhatom, hogy a bíró ítéletében milyen érveket fog "előhalászni". A jogtudományos bizonyításhoz értek, de jós és gondolatolvasó nem vagyok. Az ítéletet hozó bíró a középkorban érvényes inkvizitórius eljárás alapján döntött: lehetetlenné tette az onus probandira kötelezettet, hogy bizonyítási kötelezettségének a per folyamán eleget tegyen. Ez nem ítélet, hanem a felperesnek a peres eljárásban a lehetetlenné tétele egy Európai Unióhoz csatlakozott független demokratikus jogállamban a III. évezredben.
Konklúzió:
A valóságban az ítéletet hozó bíró nem "alkalmazta" a hatályos jogot, hanem önkényesen "jogot alkotott", a jogalkotás lehető legrosszindulatúbb módszerével, kiszámíthatatlan, alkalmazhatatlan precedensekkel, amit "bírói gyakorlat"-nak nevezett.
Ezzel tartalmilag (!) foglalt állást, az antijudeista keresztyén pap uszító kiáltványa és kiadója érdekében egy - mások által zsidónak tartott - személy ellehetetlenítésére.
III.
A bíróságok azzal, hogy kifogástalan polgári jogi és büntetőjogi törvényeket kodifikál az Országgyűlés, de azokat a "bírói gyakorlatban" nem alkalmazzák, megszűntetik Magyarország jogállami minőségét. Az ítéletben írja a bíró: "A bíróság álláspontja szerint sem a történeti-politikai érvelés, sem pedig önmagában a formai logikai okfejtés nem pótolja a jogalkalmazó számára a JOGALKOTÁS HIÁNYÁT arra vonatkozóan, hogy egy tágabb közösséget egészen vagy jelentősen érintő … esetében polgári peres eljárásban ki, és milyen formában jogosult fellépni" (ítélet 5. oldal első bekezdése, kiemelés a felperestől).
Véleményem szerint, ez nem más, mint a "harmadik államhatalmi ág" részéről zsarolás az "első államhatalmi ág" az Országgyűlés, és a "második államhatalmi ág" a Kormány felé. Ennek komoly konzekvenciái vannak már, amiről a De jure jogászok szaklapja három számában hozott le és amelyeket a perem anyagához csatoltam. Már az Igazságügyi Minisztérium is komolyan fontolgatta, hogy - habár egyáltalán nem lenne rá szükség - a bíróság nyomására (gyűlöletbeszédet nem ítélik el) mégis törvénymódosítást terjesztenek elő. Az egyelőre elmaradt.
A bíróság azonban a provokatív zsarolást nem hagyja abba. Így pl. a Népszabadság 2006. június 19. számában a 3. oldalon olvashattuk dr. Lomnici Zoltán L.B. elnök nyilatkozatát dr. Lencsés Károly jogász számára. Ebben a cikkben a szerkesztő arról ír, hogy Lomnici Zoltán "főbíró" az Alkotmánybírósághoz fordult annak "értelmezése" céljából, hogy "az emberek meghatározott csoportjának védelme érdekében miként korlátozható a szólásszabadság törvénnyel, vagy polgári per keretein belül." Véleményem szerint ez a "főbíró" részéről egyszerű, átlátszó trükk!
Az L.B. elnöke az Alkotmánybíróságtól öt kérdés megválaszolását kérte a következőkben:
- az említett összefüggésben az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási jog milyen korlátozását tartja indokoltnak,
- milyen súlyú alkotmányos korlátja lehet a véleménynyilvánítási szabadságnak a demokrácia értékei mellett elkötelezett "közösségek méltóságának" védelme, vagyis az "emberek bizonyos közösségei", az "emberek meghatározott csoportjai" védelme érdekében törvény, vagy a bíróság - hangsúlyozottan nem büntetőjogi eszközökkel - alkotmányosan korlátozhatja-e a véleménynyilvánítás szabadságát,
- mennyiben tágabbak a szabad véleménynyilvánítási határai a hatósággal, bírósággal, hivatalos személlyel szemben, vagyis a közhatalom gyakorlói alkotmányos alapjogainak védelmében - közigazgatási, vagy polgári jogi, tehát nem büntetőjogi eszközökkel korlátozhatja-e törvény, vagy a bíróság a szabad véleménynyilvánításhoz való alapjogot,
- amennyiben az említett alapjogok egymással összeütközésbe kerülnek, értelmezhető-e a véleménynyilvánítás szabadságával való visszaélés fogalma, és ha igen, ez szolgálhat-e alapul ezen alapjog korlátozásához,
- korlátozható-e a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjog olyan módon, hogy a "közösség méltóságának" védelme érdekében a magát az adott közösséghez tartozónak valló személy jogérvényesítési lehetőségét a bíróság elfogadja.
Véleményem szerint mind az öt kérdés zavaros - úgyszólván értelmezhetetlen - tehát megválaszolhatatlan. Különösen jelentős zavart jelent az, hogy az L.B. elnöke - a lényeget illetően - nem alkotmányértelmezést kért hanem Ptk. értelmezést! Ez egyértelműen kiderül abból, hogy pl. kimondatlanul a két alapvető jogot (véleménynyilvánítási jog, kontra "jó hírnévhez való jog") úgy értelmezi, miszerint nem a Ptk. 76. §-ára utal, hanem a Ptk. 77. §-ára hivatkozik (beadvány 2. bekezdése), holott a személyhez fűződő jogok sérelme - exemplikative - a 76. §-ban vannak felsorolva (erre a "különösen" kifejezés utal). Tehát a L.b. elnöke valójában Ptk. értelmezést kér, amihez nincs joga.
Az is elfogadhatatlan a kérdések között, ami az ötödik pontban van feltéve: "korlátozható-e a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjog oly módon, hogy a "közösség méltóságának" védelme érdekében a magát az adott közösséghez tartozónak valló személy jogérvényesítési lehetőségét a bíróság elfogadja." Ez idézett kérdés értelmezhetetlen két okból:
a.) az a leggyakoribb esetekben, amikor a személy "méltóságának" védelmét a bíróság ítélettel kérik biztosítani, nem attól függ, hogy a sértett személy önmagát (!) az adott közösséghez sorolja, hanem attól, hogy a gyűlölködésre uszítók a sértett alanyt hova sorolják (pl. zsidónak, holott magát a sértett egyáltalán nem tartja zsidónak),
b.) az, hogy a személy felléphet-e a peres eljárásban, ha a "közösség méltóságának" sérelme következik be, ezt értelmetlen kérdezni, minthogy a deduktív szillogizmus - több százezer éves - formális logika egyik alapelve alkalmazásával (amely, mint gondolkodási szabály a bíró számára az ítélkezés során kötelező) ez megoldott, tehát az AB. véleményétől függetlenül.
Az Alkotmánybíróság ezt a beadványt kénytelen lesz visszautasítani, minthogy az Alkotmánybíróságról szóló (többszörösen módosított) 1989. évi XXXII. törvény (AB.tv.) 1. § taxatíve felsorolja az AB. hatáskörét. Ebben "értelmezés" csak egyetlen helyen szerepel, a g.) pontban a következőképpen: "az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése;" Ezt tovább részletezi az AB.tv. 21. § (3) bekezdése, illetve az 51. §. Tehát az Alkotmánybíróságnak nincs joga a Polgári Törvénykönyv értelmezésére - amire Lomnici valójában kéri beadványában. (A.) alatt mellékelem a L.B. elnök beadványát az Alkotmánybírósághoz.)
Egyébként a L.B. elnök állításáról a véleményem: Tulajdonképpen nem folyik "hosszú ideje" vita a bírói gyakorlatról, minthogy kivétel nélkül minden szakember egyetért abban, hogy a "közösség" - mint megfogalmazás - minden ahhoz tartozó személyre, egyenként is SZEMÉLY SZERINT vonatkozik. A "bírói gyakorlat" azonban ezzel mit sem törődik, egy kivétellel eddig többnyire ilyen antijudeista, kirekesztésre uszító ellen a pert gyűlöletre (kirekesztésre) uszító antijudeista nyerte. Vita tehát nincs, csak a bíróság önkényes ítélkezése. Ha egyáltalán vitáról - ezen tárgyban - szó lehet, az
éppen a bíróságon belül folyik, minthogy ifj. Hegedűs Lóránt ellen a peremet első fokon a PKKB-n MEGNYERTEM 20.P.85.346/2003/10. számú ítélettel! Ez az ítélet - azóta is -"vörös posztónak" számít a bíróságokon, de már MEGTÖRT A JÉG!
Mindebből az a tanulság, hogy lehet a bíróságon is - antijudeista kirekesztő ellen - igazságos ítéletet hozni.
IV.
A Pp. "Alapvető Elvek"-nek a másodfokú eljárásban való alkalmazása kötelező. Kérem a Pp. 3. § (3) bekezdés harmadik mondatának, a másodfokú eljárásban való alkalmazását, amely szerint: "A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni." (kiemelés a felperestől).
Ennek alapján ELŐZETESEN kérem a tájékoztatásomat arról, hogy
a.) milyen tényeket, jogi tényeket, esetleg "bírói gyakorlat" során alkalmazandó precedenst kívánnak a jogvita eldöntésére alkalmazni (a peres precedens számának, keltének, a bíróság megnevezésének részleteivel),
b.) mit tart a másodfokon eljáró bíróság arról, miszerint engem - a felperest - a bizonyítás során minek a bizonyítása terhel (tételes felsorolás),
c.) mi a másodfokon eljáró bíróság véleménye arról, hogy a tételesen felsorolt tények, illetve bizonyítási teher bizonyításának estleges sikertelensége számomra a perben milyen következményekkel jár.
Kérem ezen kötelezettségüket előzetesen közölni, nemlegesség esetén azt is, hogy a másodfokon eljáró bíróság szerint nem merül fel bizonyítandó tény (jogi tény, pl. olyan érveknek az ítéletben foglalt állítása, amelyről előzetesen nem tudhattam, de ha értesültem volna róla, a jogvitában azokat tételesen vitathattam volna.)
Tisztelt Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság!
Kérem, hogy ebben a perben hozzanak igazságos ítéletet. Nem kell mást tenni, csupán kimondani ezt az egy mondatot: alperes megsértette a felperes személyhez fűződő jogát. Ennyi. Semmivel sem több. Ezzel - ebben az ügyben - minden el van rendezve. Remélem, hogy a t. másodfokon eljáró bíróságnak lesz bátorsága ezt a mondatot jogerős ítéletben kimondani. Mindjárt más lesz a kép a magyar igazságszolgáltatásról.
Budapest, 2006. július 14.
 |
dr. Ádám György
felperes, ügyvéd
T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság.
f e l l e b b e z é s e
Dr. Ádám György felperes ügyvédnek, képviseli saját magát
Metes György alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése tárgyában
amelyben kéri az elsőfokon eljárt bíró ítéletének hatályon kívül helyezését és kimondani: az alperes megsértette a felperes személyhez fűződő jogát.
|
Melléklet
A Legfelsőbb Bíróság elnöke rendkívül fontosnak tartja, hogy a szólás-, illetve véleménynyilvánítási szabadság a lehető legteljesebb mértékben érvényesüljön a magyar társadalomban. Ezért idegen tőle minden olyan megoldás, amely ezt az alapvető alkotmányos jogot büntetőjogi eszközökkel kívánná korlátozni.
Ugyanakkor ugyanilyen fontos az emberi méltósághoz való jog tiszteletben tartása és védelme. Az emberi méltóság, a jó hírnévhez való jog, mint "általános személyiségi jog" sérelme esetén a polgári jogi eszközök alkalmazhatóságáról évek óta szakmai vita folyik, az ezzel kapcsolatos bírói gyakorlatot több esetben érte bírálat.
A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a fent említett két alapjog összeütközésbe kerülhet egymással. Ezt az összeütközést csak alkotmányos megoldással lehet feloldani. A Mazsihisz, más egyházak képviselői, valamint roma szervezetek is kezdeményezték a kérdés alkotmányjogi tisztázását, és e kezdeményezéssel a bírák is egyetértenek.
Az Alkotmánybíróságról szóló törvény a Legfelsőbb Bíróság elnökének felhatalmazást ad arra, hogy alkotmányértelmezésre kérje fel az Alkotmánybíróságot.
Az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő alapjogot, annak tartalmát és korlátozhatóságát már értelmezte ugyan, de minden esetben egy büntetőjogi rendelkezés tükrében. Nincs még azonban olyan alkotmánybírósági értelmezés, amely a véleménynyilvánításhoz való jogot, valamint az emberi méltósághoz, az "általános személyiségi joghoz" és a jóhírnév védelméhez fűződő alapjogokat egymáshoz képest értelmezte volna.
Nem ismert az Alkotmánybíróság álláspontja abban a kérdésben, hogy miként értelmezhető az említett alapjogok egymáshoz való viszonya akkor, amikor emberek bizonyos közösségét éri sérelem, továbbá arról sem, hogy egy, magát a közösséghez tartozónak valló személy felléphet-e a közösséget ért sérelem esetén.
Tisztázásra vár a véleménynyilvánítási szabadság joga, mint alkotmányos szabadságjog - civilisztikai eszközökkel történő - korlátozhatóságának lehetősége és mértéke akkor, amikor a közhatalom gyakorlóit (bíróságokat és általában a közszereplőket) előítéletekkel teli, gyűlölködő, megvető, rágalmazó és megalázó kifejezésekkel illetik.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke által az Alkotmánybírósághoz feltett kérdések tehát arra irányulnak, hogy
- az említett összefüggésben az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítási jog milyen korlátozását tartja indokoltnak,
- milyen súlyú alkotmányos korlátja lehet a véleménynyilvánítási szabadságnak a demokrácia értékei mellett elkötelezett "közösségek méltóságának" védelme, vagyis az "emberek bizonyos közösségei", az "emberek meghatározott csoportjai" védelme érdekében törvény, vagy a bíróság - hangsúlyozottan nem büntetőjogi eszközökkel - alkotmányosan korlátozhatja-e a véleménynyilvánítás szabadságát,
- mennyiben tágabbak a szabad véleménynyilvánítási határai a hatósággal, bírósággal, hivatalos személlyel szemben, vagyis a közhatalom gyakorlói alkotmányos alapjogainak védelmében - közigazgatási, vagy polgári jogi, tehát nem büntetőjogi eszközökkel korlátozhatja-e törvény, vagy a bíróság a szabad véleménynyilvánításhoz való alapjogot
- amennyiben az említett alapjogok egymással összeütközésbe kerülnek, értelmezhető-e a véleménynyilvánítás szabadságával való visszaélés fogalma, és ha igen, ez szolgálhat-e alapul ezen alapjog korlátozásához,
- korlátozható-e a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjog olyan módon, hogy a "közösség méltóságának" védelme érdekében a magát az adott közösséghez tartozónak valló személy jogérvényesítési lehetőségét a bíróság elfogadja.
Tisztelettel:
dr. Kámán Bea
bíró, sajtótitkár
Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala
kamanb@oith.birosag.hu
www.birosag.hu
|
