T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság.
Dr. Ádám György felperes - és saját magát a peres eljárásban képviselő ügyvéd -, Metes György alperes ellen indított polgári perben, a Fővárosi Bíróság 2006. június 1.-jén hozott 19.P.23.483/2005/12. számú elsőfokú ítélet ellen
f e l l e b b e z é s t
terjesztek elő:
Kérem az első fokon eljáró bíróság ítélete rendelkező részének hatályon kívül helyezését és a Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) pontja alapján annak bírósági megállapítását, hogy az alperes a Ptk. 76. § szerint megfogalmazott: magánszemély hátrányos megkülönböztetése faj, nemzetiség, illetve felekezet, továbbá az utolsó fordulat szerint definiált: becsület és az emberi méltóság személyhez fűződő jogomat megsértette. Nem kérem a Ptk. 84. § (1) bekezdés b.) pontja alapján az alperest a jogsértés abbahagyására és a további jogsértéstől eltiltására kötelezni, minthogy ezt a petitumomat 2006. május 23-án a tárgyaláson visszavontam.
A fellebbezési eljárásban a Pp. 243. § (1) bekezdése értelmében kérem tárgyalás kitűzését.
Perköltség igényem nincs.
I n d o k o l á s :
Alperes ellen a keresetemet 2005. március 23-án adtam be mellékleteivel együtt, majd azt több újabb beadvánnyal megerősítettem.
Az első fokon eljáró bíró - az én kereseti kérelmemhez hasonló ügyekben - már ítélkezett. Jelen fellebbezésemhez A.) alatt csatolom a bíró által 2002. április 26-án a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) hozott - keresetet elutasító - 29.P.90.907/2001/12. számú ítéletét (fundamentum folyóirat 2002. év 3-4. számából kimásolva) és B.) alatt a PKKB-n 2002. május 24-én hozott - szintén keresetet elutasító - 29.P.86.176/2002/5. számú ítéletét 41 felperessel szemben.
A két - korábban hozott - és az én keresetemet elutasító ítélet indokolása úgyszólván azonos, még az egyes mondatok és teljes bekezdések is szó szerint megegyeznek. A két korábbi- és mellékelt - ítéletet színvonalasan bírálja dr. Halmai Gábor alkotmányjogász, a Fundamentum 2002. 3-4. számában a 135-243. oldalig "A bírói jogértelmezés elvett szabadsága" címmel, amely tanulmányt C.) alatt csatolok. Külön kiemelem - az általam helyesnek tartott - írásból a következő mondatot: "A közösség tagjai azonban valamennyien sérelmet szenvedtek, tehát ezen értelmezés szerint bármelyikük jogosult keresetet indítani." (kiemelés Á.Gy.) A csatolt tanulmánnyal egyet értek és azt fellebbezésem részének tekintem, a továbbiakban nem foglalkozom azokkal az első fokon hozott ítéleti fogyatékosságokkal, amelyeket dr. Halmai Gábor leír és cáfol.
Jelen fellebbezésemben azzal foglalkozom, ami az én peremben az ítéletből kimaradt (I.) és ami - az előbbiekhez képest - bekerült (II.), valamint ami "bentmaradt" (III.).
I. Ami kimaradt
A korábban hozott mindkét ítélet (42 felperes keresetének elutasítása) lényegében a Ptk. 85. § (1) bekezdésének alkalmazhatatlanságát ("személyhez fűződő jogokat csak személyesenlehet érvényesíteni") a PK. 13. számú állásfoglalásával indokolta. A jelen fellebbezés tárgyát képező ítéletben már a PK. 13. állásfoglalásáról SZÓ SINCS! Ennek nyilvánvaló oka, hogy a "gyűlöletre uszítás" miatt - a sértett felperesek általindított polgári perek problematikájában - jogász körökben szakmai vita folyt le. A vitatott kérdés az volt,hogy alkalmazható-ea PK. 13. állásfoglalás,hanemsajtóhelyreigazítást kérnek (Ptk.79. §).
A szakmai vita a "De jure" jogászok magazinja című folyóiratban zajlott a 2006. évi 1. (januári) 3. (márciusi) és 4. (áprilisi) számában. A szakmai vitában - amelyben az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a L.B. polgári kollégium vezetője és helyettese, továbbá én vettünk részt - egyértelműen kiderült, hogy a PK. 13. állásfoglalás csak sajtóhelyreigazítási perben érvényesíthető, az nem terjeszthető ki - a sértettek hátrányára - a jogszabályok szűkítésével. A három folyóirat ezen részeit első fokon a tárgyalás során beterjesztettem, azok a per anyagát képezik.
Mindehhez még hozzáteszem: az első fokon eljáró bíró az ítéletében többször és nyomatékosan hangsúlyozza, így pl. a 4. oldalon a 3. bekezdésben: "A bíróság ezúttal is fontosnak tartja hangsúlyozni azt, hogy a bíróság jogalkalmazó szervezetként kizárólag a jogszabályok értelmezésére és alkalmazására jogosult, jogot még akkor sem alkothat, ha az eljáró bíró esetleg valamilyen hiányosságot vél felfedezni."
A tény azonban az, hogy a bírók az u.n. bírói gyakorlattal - latensen - jogot kodifikálnak. Ilyen a PK.13. állásfoglalás is. Továbbá az, hogy - habár a hatályos törvény szerint a közösség megsértése esetén -közvetlenül megsértették annak tagjait is, mégsem fogadják el - a hatályos törvényt figyelmen kívül hagyva - a csoport tagjainak a keresetindítási jogát. Ez törvényalkotás, ha - az adott esetben - negatív módon is: "hatályon kívül" helyezték a Ptk. 76. §-át.
A "bírói gyakorlat" - amire a bírók rendszeresen hivatkoznak - tulajdonképpen jogilag illegális és alkalmazhatatlanul zavaros. A "bírói gyakorlatot" a bíró számára alkalmazni alkotmányellenes. Sehol törvény (esetleg más jogszabály) a "bírói gyakorlatot" nem legalizálta, az nem más, mint "kvázi jogalkotás". Ezt a bírói - de jure - jogellenes tevékenységet nevezik "a bíró alkotta jog"-nak (Kukorelli István "Alkotmánytan" negyedik átdolgozott kiadás Osiris Kiadó 1998. 69. oldal).
Azt, hogy mit ér a "bírói gyakorlat" mint kvázi jogalkotás, a jelen ítélet is megmutatja. Az ítélet 4. oldalán a 3. bekezdés ezt írja: "A jelen bíróság ismerete szerint a bírói gyakorlat következetes és egyértelmű abban, hogy a személyiségi jogi per indításához a kezdeményező személy közvetlen érintettsége szükséges". Ez valótlan állítás, hiszen maga az ítélkező bíró is leírja, hogy a PKKB 20.P.85.346/2003/10. ítéltében "az első fokú bíróság korábban megállapíthatónak találta a felperes kereshetőségi jogának fennállását".
Ha tehát volt olyan bírósági ítélet, amely a kereshetőségemet megállapította és elmarasztalta az uszító kiáltvány íróját, akkor már az ú.n. bírói gyakorlat nem következetes és nem egységes ezen pereimben. Ennyit ér a "bírói gyakorlatra" való állandó hivatkozás, így a szóban lévő bírói ítélet hitelessége is. Ez a csúsztatás a bíró törvénysértő ítéletének egyik "indokolása".
Jelen fellebbezésemhez D.) alatt csatolom az előző per első ítéletét hozó bíró - interneten talált - 2003. július 30-án írt tanulmányát.
II. Ami bekerült.
A másik tényező, amiben eltér az én keresetem és kiegészítései a korábbi keresetektől, a deduktív szillogizmus formális logikai - tehát gondolkodási - szabály, amelyre hivatkoztam.
Úgy tapasztalom, hogy a bírók - ismerethiány következtében - nem ismerik a deduktív szillogizmus lényegét, ezért azt ki kell fejtenem.
Szillogizmusok (következtetések) alakultak ki az emberiség történetében (nem történelmében, mert az később keletkezett) kb. 300.000 évvel ezelőtt.
A történet sorrendje:
- Előszörkialakult(kb.1millió évvel ezelőtt) az emberi hangokból a szó. Ekkor - emberré váló őseink - egymás informálására olyan hangokat adta ki, amely már az egyszerű szavakat helyettesítette, majd megvalósította (fű, fa, tűz, nap, ég, stb.). Több százezer év telt el addig, amíg ezek az egytagú egyszerű szavak összeálltak "ítéletté" Ezt követte kb. százezer évvel ezelőtt az egyszerű mondatok összefüggéseinek logikai megértéséből a következtetés (szillogizmus). A fő nő, ez fű, tehát ez is növekszik.
Az emberiség a ténykedés, majd tevékenység révén kezdett beszélni, gondolkodni, majd gondolati és kifejezési szabályokat spontán alkotni. Ez a homo sapiens lételeme kialakulásától napjainkig, mint az emberiség "törzsfejlődése."
Ezen megy keresztül az "egyed" fejlődése - emberi egyénné - a fejlődés során csecsemőből ténykedő, tevékenykedő, beszélni tanuló gyermekké, iskolás gyermekké, majd felnőtt gondolkodóvá válik. A "deduktív szillogizmust" már az óvodás gyermek is ismeri és alkalmazza. Azt mondja az óvó-néni: gyerekek, menjetek kezet mosni! Minden gyerek - pl. az óvodás Jancsi és Juliska is -mennek kezet mosni. Egyikük sem mondja az óvó-néninek: én nem megyek, mert nem mondta az óvó-néni, hogy a Jancsi is menjen, meg a Juliska is. Egyikük sem kifogásolja, hogy a csoportot csak általánosan jelölték meg "gyerekek" kifejezéssel és nem nevének megjelölésével vagy egyéb módon utalt az óvó-néni arra, hogy ki menjen kezet mosni (az óvodások még nem ismerik a PK.13. állásfoglalást és nem követelik az óvoda vezetőjétől, hogy tegye az óvó-nénik számára kötelezővé a személyes megjelölést)
Ezt követően röviden leírom, hogy mi a "gondolkodás", a "dedukció" és a "szillogizmus" lényege.
-
Gondolkodás: a sajátos módon szervezett anyag: az agy legmagasabb szintű funkciója, az objektív világ fogalmakban, ítéletekben, elméletekben stb. történő aktív visszatükrözése. A gondolkodás az emberek társadalmi termelőtevékenysége során alakul ki. A gondolkodás a valóság általánosított, absztrakt formában történő, közvetett visszatükröződése, amely biztosítja a lényegi, törvényszerű összefüggések feltárását. A gondolkodás azonban - jóllehet elszakíthatatlan kapcsolatban van az aggyal - nem magyarázható egyedül az agy fiziológiai mechanizmusaival. Kialakulása elsősorban nem a biológiai evolúcióval, hanem a társadalmi fejlődéssel függ össze. A gondolkodás társadalmi termék mind létrejöttének sajátosságai, mind funkciója és eredményei tekintetében. Ennek alapja az a tény, hogy gondolkodás kizárólag csak a munka- és a beszédtevékenységgel, az emberi társadalom jellemzősajátosságaival elválaszthatatlan kapcsolatban létezhet. Ezért az emberi gondolkodás a beszéddel való legszorosabb kapcsolatban megy végbe, eredményei pedig a nyelvben rögzítődnek. A gondolkodásnak olyan sajátos folyamatai vannak, mint az absztrakció,analízis,szintézis, meghatározott feladatok kitűzése és megoldásuk
megtalálása, hipotézisek, eszmék felállítása stb. A gondolkodási folyamat eredménye mindig egy meghatározott gondolat. A gondolkodás mint a valóság általánosított, absztrakt visszatükrözése - az ember azon képességében fejeződik ki, hogy általános fogalmakat alkot. A gondolkodás mint a valóság közvetett tükrözésére való képesség, megnyilvánul abban, hogy az ember tud következtetni, logikai levezetést végezni és bizonyítani. Ez a képesség rendkívül kitágítja a megismerés lehetőségeit. Lehetővé teszi a közvetlen érzékelés számára hozzáférhető jelenségek elemzéséből kiindulva annak megismerését, ami a közvetlen észlelés számára hozzáférhetetlen. A fogalmak és fogalomrendszerek, elméletek rögzítik, általánosítják az emberiség tapasztalatát, az emberi tudás koncentrációját jelentik, és kiindulópontul szolgálnak a valóság további megismeréséhez. A gondolkodás a pszichológiában: a megismerő szubjektum és a megismerendő objektum közötti kölcsönhatás folyamata, a szubjektum a valóságban való tájékozódásának fő formája. A gondolkodás tulajdonképpen mindig alkotó jellegű. A gondolkodás szükséglete olyan szituációkból ered, amelyekben bizonyos feladatok megoldásához feltétlenül szükség van új ismeretekre, a feltételek megváltoztatásának új módszereire. A gondolkodás termékei a valóság pszichikai modelljeiként jelennek meg ismeretelméleti értelemben az objektumok tükörképei. A gondolkodás szükségszerű előfeltétele bármilyen egyéb tevékenységnek, mivel minden más tevékenység a gondolkodás objektiválódott és átalakított végeredménye. Ennek során létrejönnek az intellektuális tevékenység differenciált formái - az észlelés, képzeletalkotás és a különféle készségek kialakulásának folyamatai. Amilyen mértékben megszilárdulnak ezek a formák, annál inkább támaszkodik rájuk a gondolkodás az új, bonyolultabb feladatok megoldásánál.
-
DEDUKCIÓ: (lat. levezetés): a logika szabályai szerint szükségszerű jellegű bizonyítás vagy állítások (konklúzió) levezetése egy vagy több állításból (premisszából). A deduktív következtetés olyan állítások láncolata, amelyek mindegyike vagy premissza, vagy a láncban már meglévő állításokból a logika szabályai szerint közvetlenül adódó állítás. Deduktív következtetés esetében a konklúziók rejtett formában benne vannak a premisszákban, s a logikai elemzés módszereinek alkalmazásával le kell őket vezetni belőlük.
-
SZILLOGIZMUS ALAKZATAI ÉS MÓDOZATAI: a szillogizmus válfajai (szillogisztika), amelyek a premisszákban levő középső terminus helyétől és attól függenek, hogy mennyiségileg és minőségileg milyen ítéletek - általános állító, részleges állító, általános tagadó, részleges tagadó (ítélet) - alkotják a szillogizmus premisszáit és konklúzióját. A középső terminus az első alakzatban szubjektum a nagy premisszában és predikátum a kis premisszában: a második alakzatban mindkét premisszában predikátum: a harmadikban mindkét premisszában szubjektum. Ezeket az alakzatokat Arisztotelész állította fel. A negyedik alakzattal - melyben a középső terminus predikátumaként szerepel a nagy, és szubjektumként a kis premisszában - Arisztotelész követői egészítették ki a fenti három alakzatot.
Egyébként - az ítélkezéstől eltekintve - az első fokon ítéletet hozó bíró is alkalmazta a deduktív szillogizmust. Ezt induktív szillogizmus felhasználásával tette a következőképpen: A perbeli "cikkel" kapcsolatban korábban született - már megjelölt - ítéletekben a bíróságok ezt 42 felperes keresetének elutasításával jogerősen megállapították, továbbá: "A bíróság tudomása szerint jogerős elutasító ítélet született akkor is, amikor az ott eljáró másik felperes magyar állampolgárként kifogásolta azt, hogy a holokauszt 50. évfordulóján az akkori miniszterelnök a magyarság nevében kért bocsánatot a zsidóságtól. Ugyancsak elutasító ítélet született akkor, amikor egy magát alternatív nemi identitású személy felperesként kifogásolta azt, hogy egy lapban a "melegeket" általában beteg embereknek nevezték. Ugyancsak elutasító ítélet született akkor, amikor az ott eljáró másik felperes a "magyarság többsége" nevében kifogásolta az egyik politikai párt akkori szlogenjét ("Velünk az ország")." (ítélet 4. oldal 3. bekezdés 2. mondata és második fele)
A negyvenhét ítéletből a bíró induktív szillogizmust alkotott a következőképpen: a. ítélet, b. ítélet, c. ítélet … n. ítélet is ilyen döntést hozott, tehát az általa alkotott induktív szillogizmusból kialakította a konklúziót: "A jelen bíróság ismerete szerint a bírói gyakorlat következetes és egyértelmű abban, hogy a személyiségi jogi per indításához a kezdeményező személy közvetlen érintettsége szükséges." (4. oldal 3. bekezdés első mondata)
Az induktív szillogizmus konklúziója tehát egyben a deduktív szillogizmus
fő-tétele: "személyiségi jogi per indításához a kezdeményező személy érintettsége szükséges"
al-tétel: "a felperes a kiáltványban közvetlenül nem érintett"
deduktív konklúzió: felperes keresetet nem indíthatott volna, ezért kérelmét el kellett utasítani.
Tehát az ítélkező bíró UGYANAZT a deduktív szillogizmust alkalmazta, amit nekem "tilos volt" alkalmazni, (alább részletezve).
Ezt a félreértelmezett indokot a bíró a következőkkel támasztja alá: "A bíróság álláspontja szerint önmagában a formai (!) logikai okfejtés nem pótolja a jogalkalmazó számára a jogalkotás hiányát arra vonatkozóan, hogy egy tágabb közösséget érő támadás … esetében polgári peres eljárásban ki és milyen formában jogosult fellépni." (6. oldal 2. bekezdés első mondata, kihagyások a felperestől)
Mi következik mindebből? Az, hogy kivétel nélkül minden bíró - amikor az un. bírói gyakorlatra hivatkozva egy peres ügyben határozatot hoz -, a DEDUKTÍV SZILLOGIZMUST alkalmazza, tehát az ítélet szóhasználata szerint "önmagában a formai logikai okfejtés"-t (ítélet 5. oldal első két sora). Azonban ez - a bírói "logika" szerint - PÓTOLJA "a jogalkotás hiányát." A "bírói gyakorlat" nem jogszabály, törvény sehol nem engedi alkalmazását (még a fogalma sem meghatározott). Az ítélkező bíró tehát - ezt talán észre sem vette, ami súlyos joglogikai hiba - az ítéletét a deduktív szillogizmus "formális logikai" szabályára alapította, de - ugyan ennek a gondolkodás szerint - a nyilvánvaló szabályt a felperesnek alkalmazni - igaza bizonyítására - nem tekinti alkalmazhatónak.
Nem világos számomra, hogy - ezek után - a bíróság mit vár a "jogalkotás"-tól. Arra számít netán, hogy az Országgyűlés törvényben kimondja: a bíróság az ítélkezés során köteles betartani a gondolkodás sokszázezer éves formális logikai szabályait így többek között alkalmazni köteles a peres felek számára a deduktív szillogizmust is? Mást ugyanis már nem mondhat ki a "jogalkotás", minthogy egy közösség megsértése esetén - a logika szabályai szerint - a megsértett egyén is alkalmazhatja a deduktív szillogizmust. Úgy gondolja az ítéletet hozó bíró, hogy az Országgyűlés ilyen "törvény"-t fog kodifikálni?
Nem érthető az sem, hogy mit várnak a "jogalkotás"-tól a csoportok "méltóság" szerinti felosztásának sorolásán. Talán a jogalkotó mondja ki:
- ezen csoportok "méltóak" arra, hogy az azokhoz tartozók személyiségi jogi perben egyénileg is felléphetnek, míg
-
azon csoportok nem "méltók" arra, hogy megsértésük esetén annak a tagjai személyiségi jogi perben egyénileg felléphessenek.
Egyébként az is nyilvánvaló: a "csoport" vagy "közösség" csak absztrakció, konkréten csak egyének (személyek) léteznek. A bíróság tehát a fogalmi absztrakciót elfogadja, a konkretizálást a VALÓSÁGRA nem.
Egyébként az is érthetetlen, hogy a csoport megsértése esetén az ahhoz tartozó személy felléphessen vagy nem, a csoport "MÉLTÓSÁG"-ának mértéke? Erre nincs az ítéletben magyarázat.
Külön fel kell hívnom a másodfokon eljáró bíróság figyelmét arra, hogy az első fokon eljáró bíró a "formális logika" helyett "FORMAI logikai okfejtés"-t ír. Ez súlyos tévedés, a "formális logika" pontos elnevezés, a "formai" már egészen mást jelent, különösen, ha a bíró keveri a "tartalmi jogot" a "formai" joggal és ezért az "nem pótolhatja a jogalkalmazó számára jogalkotás hiányát …" (6. oldal első mondata). A "formális" kifejezésnek "formai"-ra csúsztatása olyan, mint ha a "fő-tétel" helyett azt írná: "főtt-étel".
Lényeg: a "formális logika" a gondolkodás szabálya hatmilliárd ember számára a Földön több százezer éve . A megértéshez E.) alatt mellékelem Fogarasi Béla akadémikus "Logika" című szakkönyvének ezen témával foglalkozó részeit. Ezt ledegradálni és - a felek számára -nem megengedni … már nem minősíthető.
Az ítélet végén még az is kiderül, hogy a bíró az életveszélyes KIREKESZTÉSRE uszítás sértettjét nem tartja szükségesnek védeni, csak a bíróságot (ezen keresztül saját magát). Ezt olvashatjuk: "A bíróság hangsúlyozni kívánja azt, hogy álláspontja szerint a felperes álláspontjának elfogadása esetén gyakorlatilag parttalanná válhatna a keresetindítási jogosultság a személyiségi jogok érvényesítése területén, konkrét megnevezés, beazonosíthatóság nélküli keresetindítást tenne lehetővé, a bíróság szerint ez jogalkotói döntés függvénye kell, hogy legyen". (6. oldal 2. bekezdése).
Ha tehát az Országgyűlés kimondaná - egy pillanatra feltételezve a képtelenséget -, hogy minden csoport "méltó" arra, hogy megsértése esetén tagja egyénileg perelhet, akkor a bíróság partot érne? Vagy azt, hogy a megsértett csoport minden tagja - deduktív szillogizmus alkalmazásával - külön is megsértett személy és ezért személyiségi jogi pert indíthatna pontos megnevezés nélkül , akkor a bírói gyakorlat megszűnne PARTTALAN lenni? Arról, hogy a felsorolásban a "beazonosíthatóság nélkül" fogalma is szerepel, szofisztika: ha csoportról van szó, akkor minden tagja BEAZONOSÍTHATÓ.
II. Ami bentmaradt.
Az éppen a lényeg. Az ítélet logikátlan, rabulisztikus "okoskodással" - anyagi jogi bizonyítékaimat semmibe véve - keresetemet alaki jogi "indokolással" elutasította. Ennek kipróbált "gyakorlata" a következő. Néhány ismeretlen bíró, kidolgozta azt a "bírói gyakorlatot", miszerint ha zsidók ellen gyűlöletre uszítanak és ezt mások által zsidónak tartott személy polgári perben felperesként megtámadja, mindig alaki jogi állításokkal el kell utasítani. Ezek a - meg nem nevezett, tehát beazonosíthatatlan - bírók a háttérben kialakították a gyakorlatot, amit a később ítélkező bírók már kénytelenek voltak alkalmazni. Ennek 43 - mások által zsidónak tartott - felperes esett áldozatul, maga után húzva egy "meleget" aki nem "beteg" és egy holokauszt 50. évfordulón bocsánatkérést kifogásoló felperest (ez a "bírói gyakorlat" nem kívánt hordaléka). Így történhetett meg az, hogy a "keresztyén magyar állam" ezer éves jogfolytonossága még a mai igazságszolgáltatásban is érvényesül: a zsidók kirekesztésre uszító alperesek nyerik a pereket, habár az ilyen uszítás ma is életveszélyes. Még sem tehetnek erről a megnevezett bírók, minthogy csak a szokásos" bíróigyakorlatot" követték. Nem tehetnek arról, hogy más - beazonosíthatatlan bíró akit név szerint sem említenek - ilyen "bírói gyakorlatot" alakított ki. Az antiszemitizmus ilyen formán a ma működő bíróságon is "gyakorlat".
Így a zsidókat a bíróságon is "kirekesztették" ... legalább a pernyertességből "beazonosíthatatlan" bírók.
Ennek azonban - hál' istennek - nagy előnye is van: a bírói ítélkezés legalább nem parttalan. A bírók így partra érnek. Kiszállnak az ítélkezés tutajából, vidáman sütkéreznek, míg a mások által zsidónak tartott személyeket kirekesztik, talán éppen abba a tengerbe, ahonnan a bírók partra szálltak. A mások által zsidónak tartott személyek viszont "belefulladnak"!
Ezek szerint tehát - a lényeget illetően - nem formai okokból utasították el a bíróságon hatszor a keresetemet, hanem egyes meg nem nevezett, beazonosíthatatlan bírók háttérből irányított "gyakorlata" miatt antiszemitizmusból az "ezer éves keresztyén joggyakorlat" alapján. Keresetem formai jogi alapon való elutasítása mind a hat ítéletben csupán ürügy.
Ezeknek a beazonosíthatatlan, háttérből "bírói gyakorlatot" kialakító bíróknak tulajdonítható, hogy én, aki egész életemben a numerus clausok és numerus nullusok után gettóba költöztetve, sárga csillaggal és sárga karszalaggal munkatáborba, majd haláltáborba hurcolva átéltem, hogy mind a két öcsémet megölték, engem a halál küszöbéig üldöztek mindig "beazonosíthatóságom" nélkül, minthogy akkor még nem volt hatályban a pereimben érvényesített "gyakorlat"... Ennek ellenére most ismét kirekesztésemre uszítanak, de a Magyar Köztársaság független demokratikus jogállam igazságszolgáltatásától még azt sem kaphatom meg, hogy a kirekesztésemre uszítókra kimondják: megsértették a személyhez fűződő jogomat. Ennyi!
Az igazságszolgáltatás Magyarországon, egy EU-hoz csatlakozott független demokratikus jogállamban, mégsem "államhatalmi ág" hanem önálló államhatalom. Ezt ez az alkotmányellenes ítéletsorozat is egyértelműen bizonyítja. Ez a tény és jogkérdés már alkotmányos beavatkozást igényel!
T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság!
Tekintettel arra, hogy sem az Alkotmány 19. § (3) bekezdése, sem a jogalkotásról szóló (többszörösen módosított) 1987. évi XI. törvény (Jat.) 2-5. §§ ("Törvény") nem írja elő, hogy a bíróságot törvénnyel kell kötelezni arra, hogy a mérlegelés és meggyőződése alapján hozott ítéleténél a gondolkodás logikájának szabályait be kell tartania (minthogy ez evidencia), ilyen formán a bíróság a jogalkotástól semmit sem várhat, továbbá a "bírói gyakorlat" - az ítéletben írt vonatkozásban - törvénysértő, tehát alkalmazása jogellenes. Kérem az első fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a Ptk. 84. § (1) bekezdés a.) pontja értelmében ítéletében kimondani, miszerint a bíróság megállapítja: az alperes megsértette a személyhez fűződő jogomat.
Budapest, 2006. június 13.
dr. Ádám György
felperes, ügyvéd
 |
T. Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokon eljáró bíróság.
f e l l e b b e z é s e
Dr. Ádám György felperes ügyvédnek, képviseli saját magát
Metes György alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése tárgyában
amelyben kéri az elsőfokon eljárt bíró ítéletének hatályon kívül helyezését
mellékelve:
A.) alatt ítélet (PKKB 29.P.90.907/2001/12.)
B.) alatt ítélet (PKKB 29.P.86.176/2002/5.)
C.) alatt egy tanulmány (készítette Halmai Gábor)
D.) alatt egy tanulmány (2003. június 30.)
E.) alatt "Logika" tudományos szakkönyvrészlet
Budapest, 2006. június 1.
Pataki Arpád s.k.
tanácselnök |
|
