A Magyar Köztársaság Alkotmánya, vagyis alaptörvényünk a sok módosítás során már közeledett a nyugat-európai alkotmányokhoz. Az kétségtelen, hogy az alkotmány intézménye a XVII.-XX. század nyugat-európai politikai gondolkodás terméke, habár az "alkotmány" eszméjét több alkotmányjogász a római jogból, mások a "Magna Charta Libertatum" címmel Angliában 1215-ben kiadott bullából eredeztetik. Úgyszólván az alkotmányok kihirdetésével egyidős az a vita is, hogy ki (mely szervek, "közjogi méltóságok", stb.) értelmezhetik az alkotmányt.

Véleményünk szerint a kérdés ilyen felvetése túl általános, nem körülhatárolt, ezért az évszázadok alatt adott válaszok is szétszóródtak a szélrózsa minden irányába.

Különös jelentőséget kapott ez a vita a francia (és a francia mintára készült) alkotmányok értelmezése körül ott, ahol markáns volt az államhatalmi ágak megoszlásának (megosztásának) elve és egyre inkább gyakorlata: melyek azok az "ágak" amelyek "értelmezhetik" az alkotmányt, míg az mindhárom államhatalmi ágra kötelezőek a jogalkalmazás során?

A válasz a "törvényhozó" államhatalmi ág viszonylatában vitán felül állt, míg a végrehajtó és bírói hatalmi "ágak" alkotmány értelmezése körüli viták hol élesebben, hol elmosódottabban lanyhulva újból és újból előkerültek.

Hazánkban ez a vita - a nyugateurópai országok ilyen irányú eszmefuttatásaihoz képest - új keletű. Ennek oka, hogy a magyar - ilyen irányú - alkotmányfejlődés a nyugat-európaihoz képest jelentősen megkésett. Közismert, hogy a magyar "Szent Korona Tana" - mint az "Ezeréves Magyar Alkotmány" - nem erre a mintára készült, nem volt normatív és ezért "értelmezése" körül nem alakult ki jogelméleti vita. Az 1949. augusztus 20-án (valójában 19-én) kihirdetett - ma is hatályos - Alkotmány, in statu nastendi, még csak nem is hasonlított a nyugat-európai alkotmányokhoz, minthogy egy erőszakos diktatúra kezdeti lépéseinek egyike volt. (Nem úgy, mint az 1804-ben kihirdetett napóleoni alkotmány, amelyet már megelőzött öt deklaratív és directoriumi alkotmány.)

Különös jelentőséget kapott hazánkban ez a vita a 90-es évek elején a rendszerváltozáskor és most az ezredforduló küszöbén. Tragikomikus, hogy a világ leghatalmasabb államában az alkotmányértelmezés egy kabaréba illő elnöki szexbotrány körül alakult ki, míg egy kis kelet-európai országban - hazánkban - egy gyermekanya drámai bírósági "színjátéka" kapcsán lángolt fel a vita. Úgy tűnik, hogy - hatalomtól, világrésztől, témától függetlenül - csordultig telt a pohár az alkotmányértelmezés körül, csak egy csepp (alkalom) kellett, hogy túlfollyon.

Voltaképpen miről is vitatkozunk? Egyszerűen fogalmazva arról, hogy kinek milyen hatóságnak, hatalmi ágnak, illetve természetes személynek van joga értelmezni - netán közvetlenül alkalmazni - az Alkotmányt, annak egyes normatív rendelkezéseit? Vagyis a vita - paradox módon jogelméletileg - az értelmezés értelmezése körül forog.

A kérdés összetett, ezért szét kell bontani:

- a.) az Alkotmány értelmezése általában,
- b.) az Alkotmány autentikus jogértelmezése, amely már más természetes vagy jogi személyek jogviszonyaira is kötelező, vagy iránymutató,
- c.) az Alkotmányt értelmező normakontroll.

ad a.) Az Alkotmányt - mint jogszabályt, törvényt, normát - nyilvánvalóan minden természetes és jogi személy értelmezheti. Az értelmezés az értelem természetes logikai alkalmazása. A gondolkodó ember absztrahálja és általánosítja ismereteit (ez a logikus gondolkodás mechanizmusa), amelynek egyenes következménye, hogy a gondolkodó ember értelmez. Az általánosból - értelemszerűen - következik a különös, vagyis az, hogy minden gondolkodó ember értelmezi ismereteit, így a jogszabályokat is, amelyek közül nem vonható ki az alaptörvény sem. Az alkotmányoknak a XVIII. századtól kezdve elsődleges célja éppen az volt, hogy az állampolgárok az alaptörvényt ismerjék és értelmezzék, vagyis nem "alattvalók" módjára egyszerűen és kötelezően "betartsák". Ez az alkotmányértelmezés a polgárosodás evidens feltétele és következménye. Az állampolgári alkotmányértelmezést minden állami intézménynek kötelessége elősegíteni, támogatni. Az is evidens, hogy az ilyen egészen általános alkotmányértelmezésnek közvetlen jogkövetkezménye nincs. Ennek ellenére - minthogy közvetve kihat a teljes alkotmányértelmezés a jogalkalmazás tartalmára és színvonalára - a fejlett nyugat-európai jogállamokban a bíróságok határozataikban, de az ügyészek és ügyvédek, beadványaikban gyakran hivatkoznak hatályos alkotmányuk rendelkezéseire. Ez a gyakorlat hazánkban még várat magára, pedig egy alkotmányos jogállamban ez kívánatos lenne. Ez hozzásegít a jogszabályok egységesebb értelmezéséhez: jogalkalmazásra iránymutató Alkotmány egy van, míg egyéb jogszabály több ezer (nem egyszer egymásnak ellentmondóan értelmezhetőek is).

ad b.) Természetesen más - minőségileg magasabbrendű, mert másokra is kötelező - az autentikus (hiteles, hitelt érdemlő, az illetékesek által hivatalból adott) értelmezés. Ez az előbbinél - nyilvánvalóan - lényegesen szűkebb terjedelmű értelmezés.

Nem kétséges, hogy az Alkotmány autentikus értelmezésére jogosult az Országgyülés (nem értve ezen annak Alkotmányügyi Bizottságát). Ezen kívül autentikusan értelmezheti az alaptörvényt a Köztársasági Elnök (különben nem gyakorolhatná az Alkotmány 30/A §-ában számára biztosított jogokat), az állampolgári jogok országyülési biztosai, (minthogy feladatuk "az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomásukra jutott visszásságokat kivizsgálja...") a Kormány és tagjai (minthogy rendeleteket hozhatnak, amelyek csakis az Alkotmány rendelkezésein alapulhatnak), a helyi önkormányzatok (szintén polgárokra kötelező rendeleteket kodifikálhatnak), az ügyészek (vádat emelhetnek, törvényességi felügyeletet gyakorolhatnak, stb.) és a bírók határozataikban (ítélet, végzés, stb.)

Ez utóbbi külön megfontolásokat igényel. A bíróságok alkotmányértelmezési jogát egyes elemzők törvényellenesnek tartják az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (továbbiakban: "A" tv) 38. § (1) bekezdésében - a bírói alkotmánybírósági eljárás kezdeményezéséről rendelkező - szakaszra hivatkozva. A szóban lévő bekezdés: "A bíró - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróság eljárást kezdeményezi, ha az előtte folyamatban lévő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli".

Ebből néhány alkotmányjogász arra a következtetésre jutott, hogy a bírósági alkotmányértelmezés - de jure - tilalmazott. Ez az értelmezés logikailag nem állja meg a helyét. A bíróság - mint minden autentikus jogértelmező - az Alkotmányt is értelmezi, e nélkül alkotmányos jogállamban nem is létezhetne ítélkezés. Egészen más kérdés az, hogy ha a bírónak olyan jogszabályt kellene alkalmaznia, amely alkotmányellenes. Ez utóbbi esetben az a sajátos jogi helyzet áll elő, hogy nincs olyan jogszabály amelynek alapján a bíró határozatot hozhat. Az a jogszabály ugyanis, amelyet alkalmaznia kell, alkotmányellenes, tehát - az adott esetben - jogszabályi űr (többek szerint "joghézag") áll elő, hiszen az alkotmányellenes jogszabály nem alkalmazható, más jogszabály viszont nincs.

Több - ezen kérdést elemző jogász - azon a véleményen van, hogy az "A"tv 38. § (1) bekezdése egyértelműen kizárja a bírói alkotmányértelmezés minden formáját. Azzal szoktak érvelni, hogy ha pl. a bíró olyan jogszabályt kellene alkalmazzon, amely a Ptk-val ellenkezik, azt az alacsonyabb szintű jogszabályt egyszerűen nem alkalmazza, hanem a Ptk. adott rendelkezését, míg azt a törvény értelmében az Alkotmány és az alkotmányellenes jogszabály ellentmondása során nem teheti meg. Csakhogy itt két különböző probléma összekeveredik. Ha ugyanis az alacsonyabb szintű jogszabály konkrét rendelkezése a Ptk-val ellentétes, akkor van alkalmazható - szintén konkrét - rendelkezés, a Ptk. Az Alkotmány azonban ilyen konkrét rendelkezéseket nem tartalmaz, ezért keletkezik a jogszabályok között az űr.

Külön kiemelendő az "A" tv 38. § (2) bekezdése, amely így szól: "Kérelmében a bíró (1) bekezdés szerinti eljárását kezdeményezheti az, aki szerint a folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányellenes".

Az ismertetett szakasz rendkívüli jogosítványt ad a folyamatban lévő ügyben a feleknek és jogi képviselőinek, minthogy az "A"tv ezen rendelkezése feljogosítja őket az Alkotmány értelmezésére, az eljárás felfüggesztésének kezdeményezésére és arra, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon. Az "A"tv 21. § (2) bekezdése ugyanis kimondja: "Az 1. § b.) pontja szerinti eljárást bárki indítványozhatja". Az 1. § b.) pontja szerint "Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálata".

Ebben a körben van nagy jelentősége a bírósági eljárásban részt vevő fél ügyvédjének. A jogszabály alkotmányellenességét ugyanis - a dolog természeténél fogva - elsősorban a fél jogi képviseletét ellátó ügyvéd ismerheti fel, kezdeményezheti a fél érdekében a bírósági eljárást. Az ügyvédek egyik elsőrendű joga és az ügyfele érdekében kötelessége (!) az alkotmányellenességre a bíróság figyelmét felhívni és - szükség esetén - ügyfele érdekében az alkotmányellenesség bírósági észlelésének proceduráját követelni, illetve az Alkotmánybírósághoz fordulni a 21. § (2) bekezdése alapján az indítvány benyújtásával.

Nehéz ügyvédi feladat vár kollégáinkra, amennyiben a bíróság a kezdeményezést elutasítja. Azért állítjuk ezt, mert a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntése kimondja: "A bíróság nem köteles indokolni azt a döntését, amellyel a felperesnek az eljárás felfüggesztésére és az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelmet elutasítja; az elutasítás indokolása ugyanis a jogszabály alkotmányosságának értékelését jelentené, ami nem a bíróság feladata." (BH. 1994. évi 448. jogeset, Legf. Bír. Kfv. I. 25.437/1993., kiemelés a szerzőktől). Az idézett eseti döntés contra legem. A bíróság minden határozatát indokolni köteles, ugyanis a fél minden határozat ellen fellebbezéssel élhet (Pp. 233. § (1) bekezdése. Az kétségtelen, hogy a Pp. 233. § (3) bekezdés b.) pontja szerint fellebbezésnek nincsen helye az eljárás során hozott végzések ellen. Csakhogy a Pp. 114. § szerint a fél az eljárási szabálytalanságot a per folyamán bármikor kifogásolhatja... Ha a bíróság a kifogást figyelmen kívül hagyja ezt lehetőleg nyomban, de legkésőbb az eljárást befejező határozatában indokolni köteles." (Lásd erről különösen a Pp. 233. § (3) bekezdése ellen benyújtott alkotmányossági panaszt, amelyet az Alkotmánybíróság a fenti indokok alapján utasította el az 1636/D/1991. számú AB. határozatban) A bíróság elutasító határozatát indokolás nélkül a fél nem fellebbezheti meg.

Az idézett L.B. eseti döntésének másik téves megállapítása az, amely szerint - amennyiben a bíróság az elutasítást indokolná ez "a jogszabály alkotmányosságának értékelését jelentené, ami nem a bíróság feladata". Az kétségtelen, hogy a jogszabályok értékelése nem a bíróság feladata, csakhogy a szóban lévő esetben a bíróság nem értékel, hanem értelmez. A két kifejezés teljesen más tartalmat tükröz: az értékelés, valaminek a "megítélése" (Magyar értelmező kéziszótár I. kötet, Akadémiai Kiadó 1987.. évi 333. oldal) míg az értelmezés, amelynek során a személy a megismerő tevékenység legmagasabb fokán logikusan gondolkodik (i.m. 334. oldal). Szó sincs tehát arról, hogy a bíróság a jogszabályt - indokolás esetén - "értékelné", hanem arról, hogy értelmezi. A bíróságnak is joga van a megismerő tevékenység legmagasabb fokán logikusan gondolkodni és ezt kifejezésre juttatni. Ez a joga természetesen a félnek és jogi képviselőjének, az ügyvédnek is megvan. A szerzőknek az a véleménye, hogy a magyar ügyvédeknek sokkal több esetben kellene élniük az "A"tv. 38. § (2) bekezdésében biztosított jogukkal. Ezzel segítik a bíráskodást az ítéletek alkotmányosságát, és ügyfeleik érdekeit. A több ezer jogszabályból ugyanis - sajnos - sok az alkotmányellenes rendelkezés. Ezeket még példaszerűen sincs módunk ezen rövid írás keretében jelezni, de ügyvéd kollégáink nagyon sokat tudnának erről beszélni.

A bíróságnak a jogértelmezéshez való joga alkotmányos evidencia! Az Alkotmány 70/K. §-a szerint: "Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások a bíróság előtt érvényesíthetők." (kiemelés szerzőktől). Ennek a kötelezettségének a bíróságok nem tudnának eleget tenni, ha nem értelmezhetnék (mérlegelhetnék) eljárásuk során az Alkotmányt.

Az Alkotmány 77. § (2) bekezdése: "Az Alkotmányos jogszabályok a társadalom valamennyi szervezetére, minden állami szervre és állampolgárra egyaránt kötelezőek." Ebből következik, hogy mindenki - a kötelezettségeinek eleget teendő - értelmezheti azt, amit be kell tartania, értelmes lény, különben rendelkezést nem "tarthat be".

Mindebből következik, hogy az ügyvédnek - mint az állampolgárok jogi képviselőjének - is evidens joga és kötelezettsége az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése.

ad. c.) Az Alkotmányt értelmező normakontroll már csakis az Alkotmánybíróság jogkörébe tartozik. Ebből kiemelendő a "normakontrolt" is tartalmazó értelmezés, mert - mint ahogyan erről az előzőekben már szó volt - az Alkotmány értelmezése minden természetes és jogi személy joga. Ezt a jogot nem korlátozza - még kevésbé anullálja - az "A" tv. 1. § g.) pontja, amely szerint "Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik... az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése". Az a tény azonban, hogy a szóban lévő törvény az alkotmányértelmezést - expressis verbis - az Alkotmánybíróság hatáskörének taxatív felsorolásában előírja, még nem következik, hogy csak az Alkotmánybíróságnak van alkotmányértelmezéshez joga. Ha ezt törvény így előírná, a józan észnek mondana ellent. A vitában egyesek azt hangoztatják, hogy alkotmányértelmezéshez joga csak az Alkotmánybíróságnak van és ez a monopólium biztosítja az "egységes" jogértelmezést. A tétel ellenkezője igaz: ha - feltéve, de meg nem engedve - csak az Alkotmánybíróságnak lenne joga az Alkotmány értelmezése határozatának rendelkező részében és indokolásában, ez az egységes alkotmányértelmezést nem egyszerűsítené, nem tenné - ahogy fogalmaznak - egyértelművé. Ebben az esetben ugyanis a többi jogalkalmazó (bíróság, ügyészség, állampolgári jogok országgyülési biztosai, ügyvéd, stb.) nem csak az Alkotmány szövegét, hanem az Alkotmánybíróság határozatait is értelmezni kényszerülne, ami az értelmezés zűrzavarát szignifikánsan emelné.

Az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezése a "normakontroll", ez az Alkotmánybíróság monopóliuma. Minthogy azonban (ez szakkörökben evidencia) az alkotmánybíróság - nevével ellentétben - nem bíróság (nem kontradiktórius eljárásban határoz, a "feleket" nem hallgatja meg, határozata ellen nincs fellebbezés, stb.) konkrét jogvitát peres eljárásban közvetlenül nem dönthet el, ez a bíróságok monopóliuma. A bíróságok segítik az Alkotmánybíróságot a feladatául kapott nomakontroll alapján hozott határozat elbírálásában. Ebben - nézetünk szerint - rendkívül nagy szerepe van a magyar ügyvédi karnak.